kapubanner for mobile

Keresik a feltalálók és innovatív vállalkozók új generációját

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szerethető tudomány címmel újabb tudományos kihívást tett közzé az EdisonKids, a Ludwig Múzeum és Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató. Ezúttal a szervezők arra várnak kreatív ötleteket, hogyan lehet szerethetővé tenni a tudományt azon gyerekek számára, akik most kezdik az iskolát.

A Ludwig Múzeum közleménye szerint a kihívásra olyan kreatív, vállalkozó szellemű gyerekek jelentkezését várják, akiket érdekel a tudomány varázslatos és színes világa, akik szívesen mélyednek el a matematika világában, érdeklődnek a technológia és mérnöki tudományok rejtelmei iránt.

Jelentkezni a www.edisonkids.org weboldalon lehet szeptember 20-ig.

Az EdisonKids projektjein különböző hátterű szakértők, gondolkodók, céges szereplők, kreatív szakemberek és innovatív egyetemisták kapcsolódhatnak össze gyerekekkel, együtt gondolkozhatnak, alkothatnak és az egész világot foglalkoztató kihívásokra közösen hozhatnak megoldási javaslatot.

"A kihívás olyan 10-16 év közötti gyerekeknek szól, akik tele vannak ötletekkel, kreatív gondolatokkal, csillapíthatatlan tettvággyal és lelkesedéssel" - írják a szervezők. A kiválasztott gyerekcsapatokat egyetemista és céges mentorok segítik majd, a folyamat pedig egy prezentációval zárul, ahol a csapatok a zsűri előtt mutatják be megoldási javaslataikat.

A közlemény szerint az első EdisonKids kihívásra idén tavasszal számos gyerekcsapat jelentkezett, és arra a problémafelvetésre hoztak izgalmas, digitális vagy fizikai megoldási javaslatokat, hogy mivel tudnák segíteni a karantén alatti magányos, kisebb gyerekeknek.

Az EdisonKids projektje Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató együttműködésével valósul meg.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek