kapubanner for mobile

5 cikk a(z) feltaláló címkével - 1. oldal

Várják a jelöléseket az idei Gábor Dénes-díjakra

4 éve A kiemelkedően eredményes innovációs tevékenység elismeréseként az idén is odaítélik a Gábor Dénes-díjakat. A kuratórium kéri a vállalatok, kutatás-fejlesztéssel, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények, kamarák, műszaki és természettudományi egyesületek, szakmai szervezetek vezetőit, illetve a korábbi díjazottakat, hogy jelöljenek erre érdemes szakembereket. Teljes cikk...


Keresik a feltalálók és innovatív vállalkozók új generációját

4 éve Szerethető tudomány címmel újabb tudományos kihívást tett közzé az EdisonKids, a Ludwig Múzeum és Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató. Ezúttal a szervezők arra várnak kreatív ötleteket, hogyan lehet szerethetővé tenni a tudományt azon gyerekek számára, akik most kezdik az iskolát. Teljes cikk...


Fiatal feltalálókat díjaztak

5 éve Átadták hétfőn a fiatal diákok számára meghirdetett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak járó díjakat: három első, négy második, három harmadik, illetve négy különdíjat ítélt oda a zsűri, és kilenc pályázatot kiemelt dicséretben részesített.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


Gábor Dénes-díjjal jutalmazzák a szakembereket

6 éve Immáron 30. alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára. Október 10-ig várják a jelöléseket - írja az MTI. Teljes cikk...


Szülőfalujában építtetne gyógyszergyárat egy magyar feltaláló

16 éve Gyógyszergyár építését tervezi Káptalanfára Horváth István orvos-biológus professzor - adta hírül pénteki számában Veszprém megye napilapja, a Napló. Teljes cikk...