Kétszázötven új munkahelyet hoz Budapestre a Citi
A következő két évben 250 új munkahelyet létesít a Citi Szolgáltató Központ Budapesten a magyar kormány 250 millió forintos támogatásával, írja a Napi.hu.
A Citi-vállalatokat a régióban, illetve globálisan kiszolgáló Budapest Citi Szolgáltató Központ 250 munkahelyet teremt a következő két évben, jelentette be Aftab Ahmed, a Citi Magyarország vezérigazgatója.
A központ 2005-ben 49 fős létszámmal kezdte meg működését, ma pedig már mintegy ezer embernek ad munkát.
Szolgáltatásaik között technológiai segítségnyújtás és üzlet adminisztráció szerepel. Budapesten látják el az 55 országot magába foglaló Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régió beszerzési feladatait, innen bonyolítják a régióbeli működéshez kapcsolódó számlák 98 százalékának kifizetését.
Dolgozóik átlagéletkora 32 év, 29 nyelven nyújtunk szolgáltatás, az alkalmazottak pedig 80 százalékban felsőfokú végzettséggel rendelkeznek - mondta Ágostonné Előd Beáta, a központ vezetője.
A beruházás teljes értéke mintegy 3,8 milliárd forint, amelyet a magyar kormány 250 millió forinttal told meg – ezért öt évig kell megtartaniuk az új munkavállalókat.
Napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?