kapubanner for mobile

Kevesebb a minimálbéres

Csekély mértékben, de csökken itthon a minimálbéren foglalkoztatottak aránya. Míg 2002-ben a teljes munkaidősök több mint tizenegy százaléka (291 ezer fő) kapta a legkisebb bért, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005-ben ez az arány már csak 7,95 százalék volt – írja a Világgazdaság.

Ez körülbelül kétszázezer munkavállalót jelentett. A lap által megkérdezettek szerint ez a kedvező tendencia folytatódik, ám az önfoglalkoztatók körében nem várható javulás. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke úgy véli, a garantált bérminimum tavaly július elsejei kötelező bevezetése automatikusan csökkenti az országos minimálbéren (most 65 500 forint) élők számát, sőt az ágazati kollektív alkuk - például a 2006-ban aláírt építőipari - is ezt eredményezik.

Ugyanezen okokat említette Wimmer István, az MGYOSZ főtitkára is, hozzátéve, hogy egy egészséges gazdaságban a minimálbéren foglalkoztatottak aránya a vállalkozások versenyképességének a növekedésével egyenes arányban csökken.

Bár a feketefoglalkoztatás felszámolását "ösztönző" intézkedések (a büntető törvénykönyv 2005-ös változása, miszerint szabadságvesztéssel is szankcionálhatók az "adócsaló" illegális munkaadók, valamint a munkaügyi ellenőrzések folyamatos szigorítása) miatt az lett volna logikus, hogy minimálbéren jelentsék be a cégek a dolgozóikat, de a legtöbben már akkor is a legkisebb kereset fölé emeltek az összeget. A minimum-járulékalap (a minimálbér kétszerese után fizetendő járulék) tavalyi bevezetése miatt pedig a szürkefoglalkoztatók is fehérítettek, inkább magasabb bejelentett jövedelem után fizetve meg a járulékokat - olvasható a Világgazdaságban.

Menedzsment Fórum

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek