Kevesebb HR állás a járvány miatt, a kékgallérosok továbbra is kellenek

A cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek szempontjából. Ezzel szemben a gyártás és termelés, a kereskedelem, valamint a műszaki és IT terület menti meg a munkaerőpiacot.

Március óta nagyot változott a világ, ennek megfelelően a munkaerőpiac is teljesen átalakult. A legtöbb iparágban visszaesés történt, de jó hír, hogy vannak olyan területek, ahol továbbra is erős a toborzás. A Cvonline.hu megnézte, hogy pontosan milyen változások történtek az elmúlt hat hónap során és hol érdemes jelenleg állást keresni.

A kutatásból kiderült, hogy március óta az állások legnagyobb része (11%) a gyártás és termelés területére szólt. A második legtöbb állás (9-9%) mérnöki, illetve informatikai lehetőség volt, 8% pedig az értékesítés és kereskedelem területén lett meghirdetve.

Köztudott, hogy a turizmus és a vendéglátás jelentősen megérezte a vírus hatásait, hiszen a nyári hónapok ellenére is az idegenforgalom és vendéglátóipar csupán az állások 2%-át fedte le a vizsgált időszakban. Hasonlóan alacsony, mindössze két százalékos toborzási arányt hozott a HR, a marketing/reklám/média/PR, az oktatás/képzés, valamint az ügyfélszolgálatok és szolgálatások területe is.

A kutatás kitért arra is, hogy hol volt a legnagyobb és legkisebb változás március óta. Érdekesség, hogy a szakmunka, a fizikai munka és a segédmunka területén nem volt jelentős differencia a koronavírus megjelenése óta: jelenleg csupán 10%-kal kevesebb az állás ezen a területen, mint márciusban.

A telekommunikáció, valamint az energetika területén is némileg alacsonyabb volt a visszaesés, hiszen „csupán” harmadával csökkent az állások száma a vizsgált időszakban, az ügyfélszolgálatok és szolgáltatások, valamint az adminisztráció és asszisztencia területén pedig 50%-os volt a csökkenés.

Beszédes azonban a tény, hogy ezekben a kategóriákban is 40-50%-kal kevesebb volt az álláslehetőség a márciustól augusztusig, mint 2019 hasonló időszakában.

A Cvonline eredményei alapján vannak olyan területek, ahol ennél is jobban érződött a koronavírus okozta visszaesés. A cégvezetés és menedzsment területén már áprilisban 70%-kal kevesebb álláslehetőség jelent meg, mint egy hónappal korábban, augusztusban pedig már 93%-os volt a zuhanás az év harmadik hónapjához képest. Hasonlóan meredek leállást hozott az építés és ingatlan területe, a HR, valamint a marketing és reklám is: mindegyik iparágban márciusról áprilisra legalább 60%-kal estek vissza a hirdetések.

Vannak azonban jó hírek is: néhány területen több állásajánlat jelent meg 2020 márciusa és augusztusa között, mint 2019 ugyanezen időszakában. A pénzügy területén 6, az értékesítés és kereskedelem területén 16, a mérnöki és műszaki állások esetében 38, a gyártás/termelésnél 40, az IT területén pedig 57 százalékos volt a növekedés tavalyhoz képest.

Nyitókép: mohamed Hassan from Pixabay
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Döbbenetes kísérlet: nem mindegy, hogy férfi vagy nő posztol a LinkedInen

Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk

Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások?

Egy felmérés szerint a magyar cégek 48%-a napi szinten küzd a fizikai munkavállalók megbízhatatlanságával: sokan már az interjúra sem jönnek el,... Teljes cikk

Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája

Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német... Teljes cikk