kapubanner for mobile

Kevesebbet ér a fizetésünk mint egy éve

4,6 százalékos bruttó és 2 százalékos nettó bérnövekedésről számolt be a KSH 2012-ről szóló gyorsjelentése. A számok elmaradnak a tavalyi 5,7 százalékos infláció szintjétől, vagyis csökkentek a reálbérek és az átlagos adóterhelés is nőtt. Az év végére - a közfoglalkoztatás bővülése ellenére - tizenhétezer munkahely tűnt el.

images

4,6 százalékkal nőttek tavaly a bruttó átlagkeresetek, a családi kedvezmény nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 2,0 százalékkal haladták meg az előző évit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. 2012-ben az átlagos fogyasztói infláció 5,7 százalék volt, vagyis körülbelül 3,7 százalékkal csökkentek a reálbérek.

A nettó keresetnövekedés elmaradása a bruttó keresetnövekedéstől az adó- és járulékterhelés növekedését jelzi.

A teljes munkaidőben dolgozók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt. A vállalkozásoknál átlagosan 233 700, míg a közszférában 214 900 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 200 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,3 százalékkal haladták meg a 2011. január-decemberit.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 7,2 százalékkal emelkedtek. A közszférában a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent az átlagkereset, ennek hatását kiszűrve átlagosan 3,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban nőttek a legnagyobb mértékben az átlagos bruttó keresetek: 7,8 százalékkal, 203 700 forintra.

Legtöbbet 2012-ben is a pénzügyi, biztosítási területen dolgozók keresték, átlagosan bruttó 459 700 forintot, ezt az információs és kommunikációs szféra követte 410 100 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 403 900 forinttal. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139 700 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (151 400 forint), illetve az építőipar (163 600 forint) területén tevékenykedők keresték.

A közszférában a teljes munkaidősök mintegy 55 százaléka (a közfoglalkoztatottak nélkül 61,9 százaléka) kapott átlagosan 10100 forint, az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációt. A közfoglalkoztatottak nélkül, de a kompenzáció figyelembevételével számított növekedés így a közszféra területén 5,5 százalék volt. 2012 januárjától a nonprofit szervezetek egy részénél is részesülhetnek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 9,2 százaléka kapott ezen a címen 10 200 forintot.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január-decemberben átlagosan 5,4 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,0 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit. A közszféra intézményeiben dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 4,5 százalékkal nőtt. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a 2012. évi garantált bérminimum-változás, továbbá a 2012. januártól esedékes, de 2012. júliusban kifizetett béremelés miatt.

Az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 144 000 forint volt, két százalékkal magasabb az előző évinél. A fizikai foglalkozásúak jövedelme elmarad ettől, átlagosan 100 300 forint, a szellemi foglalkozásúaké meghaladja ezt, 190 500 forint.

A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 3,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,3, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,1, a nonprofit szervezeteknél 4,3 százalékkal nőttek egy év alatt.

A 235 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál a 2011-es számnál 34 ezer fővel kevesebben, 1 millió 817 ezer fő dolgozott tavaly év végén. A közszférában 751 ezren dolgoztak, 16,7 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál, közülük átlagosan 91 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012. január-decemberben közel négyszerese volt az előző évinek: átlagosan 72,4 ezer fő. A nonprofit szervezeteknél 106 ezer fő állt alkalmazásban.

Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a közszférában a közfoglalkoztatottakkal együtt, valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 674 ezer fő állt alkalmazásban, 17,1 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk