kapubanner for mobile

Kevés a buszsofőr a BKK-nál

Akkora a munkaerőhiány, hogy még az utazóközönség soraiból is próbál járművezetőket toborozni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A cég segít megszerezni a szükséges vizsgákat és engedélyeket, és fizetésben is jelentősen az átlag fölé ígér - írja a Pénzcentrum.

images

images

Kevés a buszsofőr Magyarországon, ez már évek óta problémát jelent a fővárosi tömegközlekedési vállalatnak. A lap úgy tudja a BKK autóbusz-vezetőinek átlagéletkora 46 év, jelentős a kivándorlás, tavaly nyáron 111 járművezetői pozíció volt betöltetlen. A vállalat sajtóosztálya korábban azt nyilatkozta, hogy túl erős a verseny a szakképzett dolgozókért.

A Pénzcentrum szerint a BKK 1300 ft-os órabért, ígér, legalább 200 ezer nettó havi jövedelmet, ezen felül pedig juttatásokat és cafeteriat. Ingyenes utazást két hozzátartozónak, igény esetén akár szállást is.

Információik szerint elegendő a “C" kategóriás (tehát tehergépjárműre szóló) jogosítvány a jelentkezéshez. Ha ez megvan, akkor a BKV biztosítja, hogy a jelentkező megszerezze az autóbusz-vezetéshez szükséges kategóriájú vezetői engedélyt.

A Vasárnapi Hírek nemrég azt közölte: a hármas metró felújításának kezdetéig 100, 2018-ban pedig 250 buszsofőrt kéne felvenni a céghez. Egy új vezérigazgatói utasítás alapján bruttó 100 ezer forint ajánlási díjat fizet a cég minden olyan dolgozónak, aki sikerrel avanzsál be buszvezetőt a vállalathoz.

Pénzcentrum
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek