Ki fogja eltartani a gyermektelen generációt?
A Népesedési Kerekasztal szerint nyugdíj- és az egészségügyi ellátás összeomlik, ha nem lesz az a generáció, amely a járulékokat fizetni tudja. Javaslataik között szerepel a meddőség megelőzésének támogatása, a nyugdíj mellett munka, az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak és a gyermektelenségi adó bevezetése, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese kifejtette: egyrészt azt szeretnék elérni, hogy a tb támogassa a meddőség megelőzését és az ezzel kapcsolatos kutatásokat. A magyar párok 19, 6 százaléka ugyanis meddő.
A szakember arra is felhívta a figyelmet arra, a nyugdíjrendszer egyensúlya szempontjából kívánatos volna, hogy aki 65 éves kora után is munkaviszonyban szeretne maradni, az megtehesse ezt. Ezenkívül a kerekasztal szerint a magánnyugdíjpénztárak bevezetése súlyos problémákat jelent, kifejezetten a gyerekvállalás ellen ható tényező, ezért fontos volna, hogy az egységes társadalombiztosítás álljon helyre. A társaság az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak elterjedését szorgalmazza.
Morvayné Bajai Zsuzsanna, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) szakértője szerint a lehető legjobb beruházás a gyerek, mert kis tőkebefektetéssel igen jelentős későbbi bevételekre lehet szert tenni, illetve jelentős kiadásoktól lehet mentesülni. A NOE szerint elvárható, hogy az, aki nem nevel fel maga után egy munkaképes felnőttet, oly módon fizesse a járulékait, hogy abból meg lehessen finanszírozni annak a helyette máshol nevelődő gyereknek a költségeit, aki majd eltartja öregkorában.
A NOE szakértője szerint a nyugdíjrendszer összeomlása azért várható, mert kevesen fizetnek járulékot, és nem akkora jövedelem után, mint amennyi valójában, illetőleg kevés gyerek születik. Akkor lehet arra számítani, hogy mindenki maximális mértékben befizet a kötelező tb-be, nem hallgat el jövedelmet, ha egyértelműen hosszú távra kiszámítható, fix feltételeket garantál az állam - mondta.
A NOE szerint a magánnyugdíjpénztárak vagyonát át kellene tenni a nagy tb-be. Szerintük elvszerű az lenne, ha a tb az egész emberi élet jövedelemhiányos időszakaira, életeseményeinek kockázatára járulékfedezetet biztosítana.
MTI/Magyar Nemzet

Mégis jön a gyermektelenségi adó?

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?