kapubanner for mobile

Kirúgott tanár bűnözne

Az előző évtized végének válságos évei friss témát adtak az amerikai sorozatgyárosoknak. A munkáját vesztett középkorú talpraállásáról igazi kultsorozatok születtek.

Hung

Az HBO sorozatában egy jóképű tesitanár (Thomas Jane alakítja) kálváriáját követhetjük, akit nem elég, hogy elhagy a felesége (Anne Heche) egy kopaszodó bőrgyógyászért, leég a fél háza, de még a munkáját is elveszíti. Mindez az éppen kiürülő, korhadozó, reménytelen Detroitban. Gondolja, vállalkozásba kezd, amihez az ihletet a friss exfeleségétől kapja. A nő azt vágja a fejéhez, hogy semmit nem tud azon kívül, hogy méretes a szerszáma. Innen majdnem egyenes út vezet addig, hogy a helyes negyvenes apuka árulni kezdje a testét. A majdnem itt nagyon hangsúlyos, a szerencsétlenkedés és az abszurd humor három évadon át vitte a sorozatot.

Breaking Bad – Totál szívás

Újabb tanáros sztori: a később sikeressé váló cégből rossz érzékkel kiugrott, és napjait kémiatanárként és mellékállásban kocsimosóként töltő zseniális vegyész, Walter White (Bryan Cranston) egy nap rosszul lesz. Kiderül, hogy nem sok van már neki hátra, ugyanis tüdőrákja van. Ezután minden gondolatát az tölti ki, hogyan hagyhatna némi pénzt a feleségére és a gyerekeire. White gátlásai, józan belátása ezután öt évad alatt folyamatosan bomlanak le, miközben először kicsiben, majd egyre nagyobb tételben kezd a kristálymet nevű drog előállításába, és küzd meg a környékbeli drogbárókkal a hatalomért, illetve a családjával, akik lassan maguk is rettegni kezdenek a szörnyeteggé váló Waltertől. A sorozat hatalmas kritikai és közönségsikert aratott az elmúlt években szoros történetszövése és a remek alakítások miatt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek