kapubanner for mobile

Kivonul az egyik dán cég, több száz munkahely szűnik meg

Kivonul Magyarországról a hazánkban 827 főt foglalkoztató dán ISS - írja az Mfor.hu. A vllalat egyébként 13 országból távozik egy nagy átalakítás részeként.

A cég a világ egyik legnagyobb létesítményüzemeltetője, honlapja szerint egyebek mellett takarítással, őrzés-védelemmel, étkeztetéssel is foglalkozik.

A cikkszerint most komoly átalakításokra készül, 13 országból távozik, összesen mintegy százezer munkahelyet megszüntetve. Ez főleg a fejlődő piacokat érinti, ázsiai és kelet-európai országokat, ehelyett pedig arra fókuszálnak, hogy több üzletet hozzanak tető alá például globális bankláncokkal.

Magyarországon az elmúlt években rendre 3-4 milliárd forint közötti árbevételt könyvelt el a társaság, de 2014 óta folyamatosan néhány százmilliós veszteséggel működik.

mfor.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek