kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 8 éve

Komoly egészségkockázat a szmog a kint dolgozóknak

Napok óta az egészségügyi határérték felett van Magyarország több városban is a szállópor koncentrációja. A szmogriadó - amely közlekedési korlátozásokkal is jár - Budapesten eredetileg csütörtökig tartott volna, de egyelőre nem látszik érdemi javulás az időjárásban. A szmog miatt többen fordulnak orvoshoz, gyakoribbak a felsőlégúti megbetegedések. Különösen súlyosan érintheti ez a légszennyezettségi helyzet azokat, akik kénytelenek tartósan a szabad levegőn tartózkodni, mert ez a munkájuk. Így például a postásokat, futárokat, építkezéseken dolgozókat. Az ÁNTSZ a HR Portalnak is megerősítette, hogy a levegőben jelenleg mérhető szállópor mennyisége jelentős egészségkockázatot jelent. Az NGM pedig közölte, hogy a munkavédelmi kockázatelemzésnél ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni.

Már a levegőminőség romlásának kezdetén tanácsolták a szakemberek, hogy aki teheti ne tartózkodjon sokat a szabadban, azonban vannak, akik nem tehetik, nem választás kérdése számukra, hiszen része a munkájuknak. Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Központ szaktanácsadója a védőmaszkok hordását elsősorban egészséges embereknek ajánlotta, akik nem szenvednek légzési vagy keringési betegségekben, mert utóbbiak számára megnehezítheti a légzését a maszk. A szaktanácsadó a speciális porvédő maszkok használatát javasolta, mert mint mondta a sima egészségügyi maszkok a szállóportól nem védenek meg. Például a kerékpárosoknak is javasolta maszk használatát.

Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás Futárszolgálat vezetője azonban azt mondta a HR Portalnak hogy a legtöbb maszkot a kerékpáros futárok - akik napi munkájuk során a szmognak fokozottan ki vannak téve -, nem igazán tudják használni, mert fagypont körül - az intenzív légzéstől, párakibocsátástól - befagynak a maszkok membránjai. Hiába próbálták ki a speciális, drága árkategóriába eső maszkokat is. Valamint légszomjuk is van az eszközben, így inkább azzal védekeznek, hogy felköhögik, kifújják a bekerülő anyagokat. Mint mondta, télen bringázáskor nagyon intenzív az anyagcsere, és amikor valaki látja, hogy mi az, ami ilyenkor feljön a légutakból, az örül, hogy ez inkább kint van, mint bent. Persze sálat, sísapkát használnak a futárok, amelyekkel elfedik a szájukat, orrukat, ezek azonban nem szűrik a levegőt. A biciklis futárok pedig legalább kibocsátás nélkül szállítanak, így nem növelik tovább a környezetterhelést, hangsúlyozta Kürti Gábor. Speciális intézkedések nincsenek érvényben a cégnél, a legdurvább, nagy forgalmú utakat igyekeznek elkerülni ilyenkor, kisebb utcákban közlekedni, ugyanakkor a szmogot nem csak az autók, hanem a lakossági fűtés is okozza legalább 30-50 százalékban, amely elől nehéz „elmenekülni”.

Kling Péter, munkavédelmi szakértő szerint az ÁNTSZ által kiadott iránymutatásokhoz kell ilyenkor a munkáltatóknak is alkalmazkodni. Az ÁNTSZ a HR Portalnak is megerősítette, hogy a jelenleg mérhető szállópor mennyisége jelentős egészségkockázatot jelent. „A jelenlegi magas >100 ug/m3 feletti szálló por szennyezettségnek való kitettség jelentős egészségkockázatot képvisel. A kisméretű szálló por (<2,5 um, ezen belül is az ultrafinom részecskék (<1 um átmérő) lejutnak a tüdőbe - részint károsítják a tüdőszövetet, gyulladást okoznak, részint a tüdő léghólyagocskáin keresztül bekerülnek a véráramba, ahol elindítják a véralvadás folyamatát. Ennek eredménye lehet a vér rögösödése, (trombózis). A vérrögök leszakadva az érfalról elzárhatják az ereket, aminek súlyos következményei lehetnek (mélyvénás trombózis a végtagokban, de lehet szívinfarktus vagy agyér elzáródás is).”

De tanácsot is adtak arra nézve, hogy hogyan lehet a kockázatokat csökkenteni: sok folyadék fogyasztásával, vitaminok szedésével, gyümölcsök, zöldségek fogyasztásával (amelyek antioxidáns vegyületeket tartalmaznak). Valamint a korábban is említett pormaszk viseletét is javasolják, amelynek nem mindegy, hogy milyen a porálló képessége. „Az FFP1 osztályú szűrőálarc a légszennyező részecskék több mint 80%-át szűri ki, a szálló por magas koncentrációja esetén már az FFP1 jelölésű álarcok viselése is megfelelő védelmet nyújt.” - írta az ÁNTSZ.

Kling Péter, munkavédelmi szakértő hozzátette: elsősorban azokban az esetekben érdemes például a foglalkozás-egészségüggyel foglalkozó orvossal konzultálni, ahol valamilyen egyébként fennálló légúti probléma kockázatot jelenthet a szmogos időben történő munkavégzéskor. Ilyen munkakörök esetén az is felvetődik, hogy vajon az előzetes munkavédelmi kockázatelemzésben felmerül-e, hogy ilyen egészségügyi problémával dolgozhat-e bizonyos munkakörökben egy munkavállaló, illetve körültekintően szervezik-e meg a munkát, és mondjuk nem küldik ki ilyen időjárási körülmények között az adott személyt szabadtéri munkára. Egyéni védőeszközökkel kapcsolatos általános kötelezettsége nincs a munkáltatónak ilyen helyzetben.

Megkérdeztük az NGM illetékes főosztályát is a munkavédelmi kockázatokról. Válaszuk alapján minden munkáltatónak rendelkeznie kell a fent említett kockázatértékeléssel, melyben meghatározzák az adott tevékenység kockázati tényezőit. A szabadban végzett munka esetén a környezetből származó veszélyeket (hideg és meleg időjárási viszonyok, közlekedés, stb.) is tartalmaznia kell ennek a dokumentumnak. „A kockázatértékelést munkavédelmi és munka-egészségügyi szakmai végzettséggel rendelkező szakemberek készítik el. A levegő szennyezettsége miatt kialakult egészségkárosító környezet hatásait is ezeknek a szakembereknek kell értékelni, és a kockázati tényezőknek megfelelően intézkedési javaslatot készíteni a munkáltató számára.

A por elleni védőeszközök, pl. pormaszk viselése egyedi kockázati tényezők figyelembe vételével (pl.: munka intenzitása, szabadban töltött idő) indokolt lehet a szabad levegőn munkát végző munkavállalóknál. A védőeszközök szükségességének meghatározása munka-egészségügyi szakfeladat. A foglalkozás-egészségügyi szolgáltató orvosa a dolgozó fizikai igénybevétele, egészségi állapota, a munkavégzés körülményei alapján állapítja meg az alkalmazandó védőeszköz típusát és védelmi képességét, figyelembe véve a védőeszköz szervezetre gyakorolt hatását is (a védőeszköz viselése plusz megterhelést jelent a munkavállalóra). A munkáltató ennek figyelembevételével határozza meg a munkavégzés módját, idejét, és szükség esetén ellátja a dolgozókat egyéni légzésvédő eszközzel” - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium válaszában.

Egy 13. kerületi munkavédelmi felszereléseket, ruházatot értékesítő üzletben érdeklődve azt tudtuk meg, hogy több telefonhívást, érdeklődést kapnak a védőmaszkokkal kapcsolatban, viszik is ezeket az eszközöket, de nem növekedett meg rájuk az igény extrém módon.

Más munkavállalók azért kerültek nehéz helyzetbe, mert járművük környezetvédelmi besorolása miatt csak reggel 6 óra előtt és este 10 óra után közlekedhetnek Budapesten, melynek következtében éppen az ügyfelekhez nem tudják eljuttatni a megrendelt bútorokat. Ezt a helyzetet ugyan nem oldja meg, de a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése nyomán ingyen használhatják a tömegközlekedést - a forgalmi felmutatása mellett - azok az autósok, akiket kitiltottak a forgalomból környezetvédelmi besorolásuk miatt. Szegeden már korábban meghozták ezt a döntést, ott a riasztási időszak alatt mindenki ingyen tömegközlekedhet.
  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezekből a szektorokból kerül ki a legtöbb feketén foglalkoztatott munkavállaló

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság 2024-es harmadik negyedévére vonatkozó országos összefoglaló jelentése szerint az építőipari ágazatban... Teljes cikk

Így kellene dolgozni és dolgoztatni hidegben

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi irányítási főosztálya felhívást tett közzé a hidegben történő munkavégzés veszélyeivel kapcsolatban. Teljes cikk

Felmérés: a vezetők és a frontvonalban dolgozók magas pszichoszociális kockázattal szembesülnek

A kutatásban több mint 6700 munkavállalót és 248 HR-vezetőt kérdeztek meg. Teljes cikk