kapubanner for mobile

Komoly spórolás történt a nyugdíjon az elmúlt években

Több száz milliárd forintot spórolt az állam a nyugdíjszabályozás változtatásaival, a korkedvezmények erőteljes csökkentésével, a sorból egyedül a "Nők 40" lóg ki, írja a Policy Agenda elemzése alapján a Napi.hu.

A férfiak 40 év utáni nyugdíjazásának lehetősége azonban egyelőre nem valósul meg, mert az Alkotmánybíróság elmeszelte az erről szóló népszavazási kezdeményezést. A bevezetés komoly anyagi terheket rótt volna a nyugdíjrendszerre.

A magyar nyugdíjrendszer 2012-ig rugalmas volt, mivel az irányadó nyugdíjkorhatártól bizonyos élethelyzetekben el lehetett lefelé térni, vagyis korábban is lehetett nyugdíjt igényelni, bizonyos munkakörökben, szigorították a rokkantsági nyugdíjhoz jutást is.

Az Orbán-kormány merész vállalást tett, amikor egyetlen kivétellel (azaz, hogy a nők 40 év szolgálati idővel elmehetnek nyugdíjba) eltörölt minden előrehozott nyugdíjba vonulási lehetőséget. Így többen maradnak a járulékfizetők, és kevesebben lépnek be a nyugdíjrendszerbe.

A nyugdíjba vonulás átlagéletkora nem igazán változott 2010 és 2015 között, átlagosan 60,3 évesen mennek el nyugdíjba az emberek, de a megoszlás átrendeződött.

Mintegy 200 ezer ember ment öregségi nyugdíjba 2009-2011-ben, majd 2012-2014 között a nők 40 éves kedvezményét nem számolva 110 ezer fő. A korkedvezményes nyugdíjak eltörlése 2016-ra 365 milliárd forint megtakarítást fog jelenteni, bár ebből a "Nők 40" finanszírozása ennek több mint felét elviszi.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek