Könnyebben találnak állást a szebbek?
Az álláskeresők többsége enged az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok fele tartalmaz ferdítéseket - derül ki egy kutatásból, amely arra is rámutat, a magyarok háromnegyede szerint a szebbek előnnyel indulnak a toborzás során, ugyanakkor a legfontosabb sikertényezőnek a kölcsönös szimpátiát tartják.
A nők kevésbé alkuképesek
A magyarok közel kétharmada az adott pozícióban kapható átlagos kereset alapján szabja meg fizetési igényét, 31 százalékuk számára ugyanakkor a korábbi bér a mérvadó. Amikor azonban konkrét bértárgyalásra kerül a sor, 10 munkavállalóból 9 hajlandó lejjebb adni a korábban elképzelt összegből. - Azok közül, akik engednének egy ilyen szituációban, minden második maximum 10 százalékról mondana le, 30 százalék feletti engedményt pedig a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tudna lenyelni. Vizsgálatunk alapján a nők saját bevallásuk szerint kevésbé hajlandók alkudni. Ez talán azzal magyarázható, hogy a magyar fizetések a nemek tekintetében még mindig diszkriminatívak: egy férfi ugyanazért az állásért többet kérhet, mint egy nő, s talán a hölgyek éppen ezért kevésbé hajlandóak bérengedményre -tette hozzá Kristók Balázs.
Az állásinterjúra történő felkészülés során egyébként leggyakrabban az adott cég weboldalát nézik meg és "lapozzák" át a pályázók. A kutatásból az is kiderült, hogy egyre fontosabbak azok az információk is, amelyek a közösségi médiában olvashatók a cégről: az állásinterjúra készülők 40 százaléka keres rá a leendő munkaadóra fórumokon, illetve az ismertebb közösségi felületeken.
Csinosak előnyben?
A kutatást készítők arra is keresték a választ, hogy a magyar munkavállalók szerint milyen tényezők tudják pozitívan befolyásolni egy állásinterjú kimenetelét. - Négy magyarból három gondolja úgy, hogy azok, akik csinos és vonzó külsővel rendelkeznek, több eséllyel indulnak a nyitott pozícióért folyó versenyben - mondta Kristók Balázs. A szakmai faktorokat vizsgálva az álláskeresők szerint sorrendben legfontosabb tényezők a leendő munkaadó és munkavállaló között már az interjú során kialakuló kölcsönös szimpátia, a szakmai tapasztalat és felkészültség, valamint a személyes ismeretség. Ezekhez képest a végzettség, valamint az életkor a munkavállalók szerint nem játszik akkora szerepet a végső döntésben.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy felmérés szerint a magyar cégek 48%-a napi szinten küzd a fizikai munkavállalók megbízhatatlanságával: sokan már az interjúra sem jönnek el,... Teljes cikk
Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német... Teljes cikk
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 3 hete
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 3 hete
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 4 hete
- Így emelkedett a reálkereset tavaly óta - Megérkeztek a KSH adatai 1 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 1 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 1 hónapja
- Mikor lesz nálunk is így? A szomszédunkban már két munka sem elég a megélhetéshez 1 hónapja
- Még nincs kimondva, de egyre inkább ez dönti el, ki kapja meg az állást 2 hónapja
- Ennyit keresnek az NFL pompomlányai 2 hónapja
- Megkapta az engedélyt a szolgáltató - hamarosan Revolut-számlára is érkezhet majd a fizetés? 2 hónapja
- A fiatalok kétharmada arra számít, hogy nőni fog a fizetése 2 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja