Könnyen elcsúszhat a munkahelyén
Egy 2012-es európai tanulmány szerint a nem halálos és a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek egyik leggyakoribb kiváltó oka az elcsúszás és az elesés, de az KSH adatai szerint, a háztartásokban előforduló baleseteknél is előkelő helyen szerepel ez a két kiváltó ok. Munkahelyi körülmények között, a balesetet elszenvedők az esetek 33 százalékában húzódásos, vagy ficammal járó sérülést szereznek, míg az esetek 21,8 százalékában már valamely csontjuk is eltörik, ami mindenképp kiesést jelent a számukra munkából. Ez egyaránt rossz a munkavállalónak és a munkáltatónak is.
Mind a munkahelyi, mind az otthoni baleseteknél a legnagyobb veszélyt a hanyagság jelenti. Az emberek nagy része nem hiszi el, hogy baleset történhet vele, ezért nem kellőképpen gondoskodik a biztonságról.
A jelenlegi ködös, csúszós időjárási körülmények között kültéren mindenképpen kiemelt szerepe lehet a csúszásgátló megoldásoknak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?