Közel 500 ezer kilométert a tekertek a Bringázz a munkába! tavaszi kampánya alatt
Több mint ötezer biciklis együttesen közel 500 ezer kilométert tekert a Bringázz a munkába! kampányban május 6. és 31. között Magyarország egész területén. Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy a jövőben nemcsak ezzel a kampánnyal, hanem más kormányzati intézkedésekkel is tudják támogatni a kerékpárral munkába járást - írja az MTI.
Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője elmondta: a kampányban az öt legtöbbet bringázó város 2019-ben az együtt letekert munkanapok szerinti sorrendben Budapest, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár és Győr. Az idei kampány különlegessége volt, hogy háromszor annyi eső esett, mint tavaly - mondta. Ismertette, hogy a fővárosi önkormányzat kerékpárutak fejlesztésére több mint 10 milliárd forintot fordíthat.
A kerékpárosklubbal nagyon jó az együttműködésük - fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve: a fejlesztések tervezésébe tavaly óta bevonják a szervezet munkatársait, a hozzájárulásukkal valósulhatnak meg a beruházások.
A letekert több mint 480 ezer kilométer azt is jelenti, hogy a résztvevők 214-szer tekerték körbe Magyarországot a határok mentén - mondta Halász Áron.
A kampány résztvevői átlagosan fejenként 91 kilométert tekertek, a 11 leglelkesebb bringás több mint ezer kilométert tett meg a négy hét alatt - közölte. Hangsúlyozta: a résztvevők 70 millió forint benzinpénzt spóroltak meg a kerékpározással, amivel 77 tonna szén-dioxid kibocsátását kerülték el.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 2 hónapja
- A költözés sosem egyszerű művelet 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat 4 hónapja
- A futás élménye és rejtett összetevői 4 hónapja
- Jó hír a kismamáknak: többen léphetnek be a szövetkezetekbe januártól 4 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja
- Digitális nomád életmód és a rugalmas munkavégzés jövője 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- Új vezérigazgató az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. élén 6 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 6 hónapja
- A jövőben a munkahelyválasztás kulcsa az lesz, hogyan jutsz be reggel dolgozni 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?