Közel húsz vállalat jelentett be létszámcsökkentést
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett statisztika szerint áprilisban csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Az ILO és a KSH szerint viszont nőtt a munkanélküliség. 2012 áprilisban 19 cég 2.129 munkavállalót érintő létszámcsökkentési döntését jelentette be az illetékes munkaügyi központokban. Az érintett létszám tavaly áprilishoz képest több mint ötszörösére emelkedett.
Az áprilisi zárónapon 554.500 álláskeresőt tartottak nyilván, amely márciushoz képest 6,2, 2010 áprilisához képest pedig 9,4 százalékos csökkenést jelent. Az előző hónaphoz képest minden megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Az abszolút számokat tekintve a legnagyobb, 5.300 fős csökkenés 2012 márciusához viszonyítva továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 4.300-zal csökkent a regisztrált álláskeresők száma.
Egy hónap alatt az álláskeresők száma a férfiaknál 8,5, a nőknél pedig 3,9 százalékkal csökkent, és a diplomások körében 2,3, a szakképzetleneknél pedig 6,4 százalékkal lett kevesebb állástalan márciushoz képest. Az előző év áprilisához viszonyítva ugyancsak mérséklődött az álláskeresők száma minden csoportban.
Az egy éven túl regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt tovább csökkent: az áprilisi zárónapon létszámuk 132.500 volt, arányuk a teljes álláskeresők állományán belül 23,9 százalékot tett ki, ez utóbbi egy év alatt 3,3 százalékponttal csökkent. A tartós álláskeresők több mint 57 százaléka egy és két év közötti ideje van a nyilvántartásban - derül ki az NMH adataiból.
Vannak új állások?
Áprilisban több mint 16 ezer munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken. A bejelentett állásoknak 36,1 százalékához a foglalkoztatók nem igényeltek állami támogatást, míg 63,9 százalékát valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretein belül hirdették meg. A támogatott állások közel 90 százaléka a közfoglalkoztatási rendszer valamelyik eszközére vonatkozott.
A nem támogatott állások számában folyamatos emelkedés figyelhető meg 2011 decembertől, így 2012 áprilisban 18,1 százalékos emelkedés után az újonnan bejelentett, nem támogatott álláshelyek száma 15,2 ezer darabot tett ki. Az előző év azonos hónapjához képest viszont 22,8 százalékos - 4.500 darabos - visszaesés következett be.
Az új támogatott állások száma áprilisban 26.800 volt, ami egy hónap alatt 43,4 százalékkal (több mint 20 ezer darabbal), 2011 áprilisához viszonyítva pedig 40,6 százalékkal - 18.300 darabbal - csökkent. A csökkenés mögött a munkaügyi hivatal szerint az áll, hogy tavaly a közfoglalkoztatás fokozatosan futott fel áprilisban elérve a tetőpontját, míg idén már februárban elérte csúcspontját.
Az év negyedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya tovább csökkent: 12,5 százalékra, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,3 százalékra.
Az ILO és a KSH szerint nőtt a munkanélküliség
Az NMH emlékeztet, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal által publikált legfrissebb adata 11,7 százalék, ami a munkaerő-felmérésből 2012 első negyedévére, a 1574 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték mind az egy hónappal korábbi, mind az egy évvel ezelőtti adatot 0,1 százalékponttal meghaladta.
Közel húsz vállalat jelentett be létszámcsökkentést
2012 áprilisban 19 cég 2.129 munkavállalót érintő létszámcsökkentési döntését jelentette be az illetékes munkaügyi központokban. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 42,4 százalékkal csökkent, míg 2011 áprilishoz képest több mint ötszörösére emelkedett. A legtöbb munkavállaló Komárom-Esztergom megyében és Budapesten érintett a létszámcsökkentésben. A csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók több mint 82 százalékát a feldolgozóiparból készültek elbocsátani.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?