Kutatás: Drasztikusan romlik a gyerekek nyelvi teljesítménye a járvány óta
A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált "kütyühasználat" következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve - figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
Aggasztó jelenségekkel szembesültek magyar kutatók, akik a kisgyerekek digitális eszközhasználatát vizsgálták a koronavírus-pandémia időszakában, a járványügyi intézkedések alatt és után.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képességek csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve, ami kihathat a jövő társadalmának egészére. A háttérben a sokszor korlátlan "kütyühasználat", a kisgyerekeket érő, minden mást felülíró vizuális ingerek állnak - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keddi közleményében.
Felidézték, hogy az MTA 2021 júniusában hirdette meg a poszt-COVID-jelenségek kutatására irányuló pályázatát, amelynek célja olyan (alap)kutatások támogatása volt, melyek a koronavírus okozta poszt-COVID-jelenségek miatt fellépő egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására keresnek válaszokat. Az ELTE kutatói a pályázat keretében az óvodáskorúak digitális eszközhasználatát vizsgálják, és azt, hogyan változott a gyerekek társas készségeinek fejlődése a koronavírus-világjárvány következtében. A kutatás eredményeiről a Magyar Tudomány Ünnepén számoltak be.
A kutatók szerint, miközben elég sokat lehet tudni a járvány iskolásokra és felnőttekre gyakorolt hatásairól, addig a legérzékenyebb fejlődési szakaszban lévő óvodáskorúakra tett hatások viszonylag rejtve maradtak. Egyebek mellett azt vizsgálták, milyen volt a gyerekek szabadidős okostelefon- és tablethasználata a veszélyhelyzet kihirdetését követően (amikor korlátozások voltak), illetve egy olyan szakaszban, amikor nem voltak szigorú korlátozások érvényben, és igyekeztek megragadni, milyen változások történtek a köznevelést is érintő karanténintézkedések miatt.
Az ELTE kutatói egyértelműen azt találták, hogy az óvodások a korlátozások alatt többet néztek tévét, többet használtak tabletet és okostelefont: elsősorban mesefilmeket és videókat fogyasztottak.
"A célunk, hogy nézzünk szembe azzal, mi történik velünk. Nekünk kutatóként ez az egyik legfontosabb feladatunk: hogy a valóságot feltárva lehetővé tegyük minden érintett számára a társadalmi szerepének megfelelő következtetések levonását szülőként, oktatási szakemberként, pedagógusként vagy gyermekpszichológusként. Ehhez pedig megbízható adatok kellenek, úgyhogy ezen dolgozunk nagyon keményen" – mondta Pogány Ákos, az ELTE Etológia Tanszékének adjunktusa az Alfa Generáció Laborban folyó, MTA által támogatott kutatás részleteiről beszámolva.
A kutató szerint az a legnyugtalanítóbb, hogy "hihetetlen sebességgel zajlik a digitális térhódítás", sokszor már bölcsődéskorban "kütyüznek" a gyerekek.
"Az óvodai szűréseket végző logopédusok egybehangzó véleménye az, hogy az elmúlt 2-3 évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye. A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások vagy akár a 3 évvel ezelőtti óvodások" – mondta Pogány Ákos, aki szerint az okoseszközök által kínált vizuális inger áll a jelenség hátterében.
Rengeteg kisgyerek szinte már azelőtt elkezd "kütyüzni", hogy elsajátítaná a nyelvet. Ez pedig azért nagy baj, mert a kisgyermekkor első pár éve olyan speciális időszak, amikor a gyerek az anyanyelvét passzívan tanulja, hallás után, akusztikai információkra kihegyezve. A "kütyüzés" ezt a passzív akusztikus csatornát zárja be, mert jóval érdekesebb vizuális ingereket kínál.
"Ha nincs nyelv, nincs kommunikáció. Nem tudunk olyan területet mondani a gyerekek fejlődésében, amihez ne lenne szükség arra, hogy kommunikáljon, hogy értse a nyelvet. A szakemberek virtuális autizmusként szoktak hivatkozni a túl korai vagy túl nagy mértékű eszközhasználat következményeire. Gyakorlatilag olyan viselkedést, tüneteket látnak ezeken a gyerekeken, amelyek az autizmussal diagnosztizált gyerekeknél szoktak megjelenni" – magyarázta a kutató.
Mindez azért nagy probléma, mert a szülők zöme nem tudja, nem érti, hogy amikor odaadja az okostelefont a babakocsiban ülő gyereknek, az miért káros.
"Egy hatalmas kísérlet zajlik, aminek az eredményét majd akkor fogjuk látni, amikor ezek a gyerek felnőnek, és megpróbálnak majd normális kapcsolatokat kialakítani, családot alapítani vagy csak egyáltalán érvényesülni az életben" – figyelmeztetett Pogány Ákos, aki szerint elég ijesztő képet fest elénk a digitális fejlődésnek ez az oldala.
"El tudunk képzelni egy olyan társadalmat, amelyben ilyen, valódi kommunikációra képtelen gyerekek éldegélnek egymás mellett elszigetelten? Szerintem az óvatosság senkinek sem árthat, és mi, kutatók mindent megteszünk azért, hogy felzárkózzunk a jelenség következményeinek megértésével” - tette hozzá.
Az idei Magyar Tudomány Ünnepe központi programjai közt rendezték meg a Poszt-COVID-jelenségek kutatása című szimpóziumot. A szimpózium egésze, így Pogány Ákos A járvány rövid és hosszú távú hatásai óvodáskorú gyerekek digitális eszközhasználatára és szociokognitív fejlődésére című előadása is visszanézhető az MTA YouTube-csatornáján.
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 2 hónapja
- "A megtartás ma adatból épül" - játékosan, mérhetően és valós idejű diagnózissal 2 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 2 hónapja
- Kiderült, mi számít ma leginkább a munkaerőpiacon – nem a végzettség az 3 hónapja
- "Kiégtünk, mielőtt elkezdtünk volna élni" – A Z generáció fele már most túl fáradt a munkához 3 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 3 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 3 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 4 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa