kapubanner for mobile
Szerző: Kertész Dalma
Megjelent: 13 éve

Kutya az irodában, avagy a boldog munkahely titka

Az állatok társasága jó hatással van a közérzetre, csökkenti a stresszt, a róluk való gondoskodás közösségformáló erővel bír, így munkahelyi jelenlétük növelheti a dolgozók elégedettségét és teljesítményét. A munkahelyi állattartás előnyeit egyre inkább elfogadja a köztudat, ennek intézményi feltételei viszont még gyerekcipőben járnak hazánkban.

A HR Portal szerkesztőségében reggelente megfeszítve folyik a munka. Csörögnek a telefonok, füstölög a kávéfőző, gyakran a köszönéssel egy időben hallani a számítógépek indító zenéjét, és már pörögnek is a billentyűk, pár perc elteltével mindenki a leveleibe mélyed. A rutinmozdulatok fásultságából egy dolog képes csak igazán felébreszteni a csapatot, Lola megérkezése.

Az ajtó kattanása után négy apró tappancs csattogása hallatszik, Lola végiglohol az irodán, és addig nem áll meg, míg tiszteletköre végére nem ért. Közben kifogyhatatlan lelkesedéssel gyűjti be hódolói simogatását és hangos babusgatását, majd megkeresi gazdija melletti kosarát, és onnan figyeli tovább az eseményeket. "Biztosan tudom, hogy Lola élvezi, ha velünk lehet. A kutyák is szeretik a megszokott rutint, ugyanakkor új impulzusokra is szükségük van" - mondja Edit, a HR Portal értékesítési menedzsere, a kis mopsz gazdája. Hozzáteszi, Lola úttörő kutya, hiszen előző munkahelyére, a Kreatív Online szerkesztőségébe is ő nyert először bebocsátást.

Az amerikai iparági szövetség (APPMA - American Pet Products Manufacturers Association's) megbízásából készült 2008-as felmérés kimutatta, 75 millió amerikai ember gondolja úgy, hogy a kisállatok jelenléte a munkahelyen boldogabbá teszi a dolgozókat. "Ez a felmérés bebizonyította, hogy az emberek tudatában vannak a téma fontosságának. Az állatok egyre inkább elfogadottabbak lesznek a munkahelyen, és gondoskodnak róla, hogy jó hangulatban folyjon a munka" - nyilatkozta Bob Vetere, az APPMA elnöke. Már hazánkban sem ritkaság, hogy egy cég weboldalán a munkatársak között egy kisállat portréja is feltűnik, a CV centrum bemutatja például Irodai Albertet, az ékszerteknőst.

Ez a gesztus minden bizonnyal humort, nyitottságot, és családias hangulatot sugároz az érdeklődők számára, ami vonzóvá teheti egy cég profilját. Az állatok jelenléte ugyanakkor terápiás célból is hasznos lehet, az akvarisztikák honlapjain "munkahelyi akváriumok" tervezését vállalják, és tény, hogy a békésen úszó halak látványa nyugtató hatással jár a várótermekben, legyen szó fogorvosi rendelőről vagy a banki ügyfélszolgálat irodájáról. A háziállatok közül mégis a kutya a legkommunikatívabb társ, minden bizonnyal ezért vezeti a legközkedveltebb munkahelyi állatok listáját. Kutatások szerint a kutya jelenléte csökkenti a stresszt, növeli az elégedettséget, és ezzel a teljesítményt, segít a közösségi szellem formálásában, képes hidat építeni az emberek közé. Egy rendezvényszervező cég igazgatója úgy gondolja, mióta az alkalmazottak behozhatják a kutyáikat, szívesebben túlóráznak, nem aggódnak, hogy mi lehet az állattal, le kell-e vinni sétálni. Ezért pedig minden főnök csak hálás lehet.

Munkahelyfüggő, hogy hol tarthatunk kutyát?

Csereklyei-Jármai Nóra jelenleg kutyaoktatóként dolgozik, de előző munkahelyén alkalmazottként vitte be kutyáját az irodába. "Egy divatmagazin szerkesztőségében dolgoztam, családias munkahelyen, ügyfélforgalom nélkül. A főnöknő nagyon szerette a kutyákat, és beleegyezett, hogy bevigyem a sajátomat. A kollégáim örömmel fogadták az ötletet, ha stresszes volt a munka, elkérték tőlem, hogy pár percre levigyék sétálni. De az is előfordult, hogy a kutya megérezte, ha valakinek rossz napja volt, és olyankor végig a közelében tartózkodott. Úgy éreztem, hogy a munkatársakat és a vendégeket egyáltalán nem zavarta, sőt, kiválóan oldotta a hangulatot" - mondja Nóra, aki szerint kifejezetten előnyös lehet a kutya a munkahelyen, ha a munkahely: stresszes (egy kutya jelenléte kiválóan oldja a feszültségeket); kreatív; nincs ügyfélforgalom, vagy csak minimális; családias, kevesen dolgoznak; és mindenki el tudja fogadni az állatot.

Gromit
Nyilván senki sem lát szívesen állatot egy orvosi rendelőben, vagy egy kórházban, ahol a higiéniai követelmények jogosan zárják ki ennek lehetőségét. Ideális hely lehet azonban kutyák számára egy könyvtár, ahol senki sem bánja, ha egy kutyus teszi barátságosabbá a légkört. Edit könyvtárosként dolgozik, és munkahelyére gyakran viszi magával kutyáját, a beagle fajtájú Gromitot. "A könyvtári közeg eleve befogadóbb, nyitottabb, az ide betérő emberek között pedig egyértelmű sikere van Gromitnak. Ha nincs bent velem, kérdezik, hogy hol van, vagy mikor jön. Ráadásul szívesen látott vendégek az olvasók kutyái is" - meséli Edit, aki szerint a könyvtárakban gyakran lehet találkozni teknőssel, halakkal, de hallott olyan iskolai könyvtárról, ahol patkányt is tartottak. "Az ötlet adta magát, hogy ha már mindenhova magammal viszem a kutyámat, miért akkor válnék meg tőle, ha dolgozni kell mennem. Azért lett kutyánk, hogy velünk legyen, illetve így próbáljuk kárpótolni őt azért, mert egy városi lakásban kénytelen élni. Mindig jó, ha együtt vagyunk, így tökéletes a világ" - teszi hozzá.

Az előző példákból jól látszik, hogy a családias jellegű, kis létszámú munkahelyek esetében csak a főnök és a kollégák emberi hozzáállásától függ, hogy a dolgozó magával viheti-e a kutyáját. Magyarországon tilos azonban állatot bevinni az egyes irodaházakba és az intézményekbe. A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetségtől (Mátsz) megtudtuk, hogy míg Ausztriában évek óta lehetséges saját kutyák bevitele a munkahelyekre, nálunk még a vakvezető kutyák esetében is nehézségekkel kell megküzdeni.

A szomszédos országban is a kórházakba, vagy idősotthonokba járó terápiás kutyákból merítették az "irodakutya" ötletét. A gazdik és kedvenceik egy tanfolyam elvégzése után vizsgát tehetnek, melynek teljesítése után hivatalosan is bebocsátást nyernek a munkahelyekre. "A sikeres vizsgák után a párosnak már csak a munkaadót és a főnököt kell meggyőznie arról, hogy mindenki nyer azzal, ha a kutya hivatalba jár" - írja a szervezet honlapja. Amerikában 1988 óta minden évben megtartják a "Vidd be a kutyádat a munkahelyedre!" napot. A programban részt vevő munkahelyek minden június utolsó péntekén megengedik alkalmazottaiknak, hogy magukkal vigyék kedvenceiket.

Dr. Orbán Zsófia, a Mátsz elnökének elmondása szerint Magyarországon 2012-től lép életbe az a rendelet, amely szabályozza a terápiás és egyéb állatok emberi közösségbe engedésének feltételeit, legyen szó iskoláról, öregek otthonáról, ahova gyógyító és oktatási céllal kerülhetnének be az állatok. A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség 53 tagszervezete közül többen foglalkoznak jelenleg is segítő állatok képzésével és igénybe vételével, iskolákban, szociális otthonokban, gyógyító és oktatási céllal. Néhány hete például a tököli börtönben kezdték el terápiás kutyák alkalmazását" - számol be a Mátsz elnöke.

Elvárások a kutyától és a gazdától

Edit tudtában van vele, hogy egy munkahelyi kutya viselkedése - akár könyvtárról, akár más munkahelyről van szó - kívánnivalót hagy maga után. Szerinte két feltételnek kell teljesülnie, hogy bárhová magunkkal vihessük a kutyánkat: az állat viselkedjen kifogástalanul, és legyen ápolt, emellett pedig a gazdának is mindig figyelnie kell, hogy ne zavarjanak másokat. "El kell fogadnom, hogy nem mindenki szereti a kutyák közelségét, ugyanakkor rossz tapasztalatom egyáltalán nem volt" - mondja a könyvtáros.

Nóra is fontosnak érzi, hogy a gazdi is maximális figyelemmel járjon el kollégáival szemben. Kizáró ok lehet például, ha egy munkatárs allergiás, vagy tart az állattól. Nóra kutyaoktatóként úgy gondolja, a kutya részéről a legfontosabb feltétel a szobatisztaság és a kézben tarthatóság. A kutyának ismernie kell az alapparancsokat, legyen bármikor "behívható", és tudjon helyben maradni, ha kell. Emellett legyen kellőképpen "szocializált" más kutyákkal, és az emberekkel szemben. Szerinte a fajtánál sokkal fontosabb a jólneveltség kérdése, bár nyilvánvalóan minél kisebb a kutya, annál egyszerűbb a helyzet. "Minden oktatói tapasztalatom azt támasztja alá, hogy ez nevelés kérdése elsősorban, de természetesen fizikai akadályok léteznek. Egy nagytestű kutyát nehezebb elhelyezni, bár ők általában nyugodtabb vérmérsékletűek. Bizonyos fajták, jellemzően a nagytestű pásztorok (pl. kuvasz, komondor, kaukázusi, moszkvai) olyan erős területvédő ösztönnel rendelkeznek, és annyira egygazdásak, hogy egy munkahelyen nem valószínű, hogy biztonságosan tarthatóak. Egy kaukázusi például már néhány óra után a sajátjaként őrizhet egy területet, ami egy munkahelyen enyhén szólva sem szerencsés" - figyelmeztet a kutyaoktató.

"Nem állandóan, és minden áron"

Nóra eleinte feltétlen híve volt a munkahelyi állattartásnak, elmondása szerint azonban kutyaoktatóként jobban megismerte az állatok oldalát is. "Meg kell mondjam, hogy az embereknek nagyon pozitív élmény a kutya jelenléte, de a kutya érdekeit sem árt figyelembe venni. Alapvetően azt gondolhatja mindenki, hogy a kutyának az a legjobb, ha mindenhová megy a gazdával, és sosincs egyedül, de ez nem feltétlenül igaz. A kutyának is szüksége van a pihenésre, ráadásul nem szabad elfelejtenünk, hogy sokkal többet alszanak, mint az emberek. Ha a munkahelyünkön nem képesek pihenni, mert az állandó pörgés folyamatos éberségre készteti őket, az is káros lehet. Vannak érzékenyebb, félős kutyák, akiknek lehet, hogy kifejezetten stresszes az állandó jövés-menés. Ez abból a szempontból sem szerencsés, hogy a kutya nem tanul meg egyedül lenni, és ha egyszer a gazda mégis rászorulna arra, hogy egyedül hagyja a kutyát, az mindkettőjüknek nehéz lesz. Szóval jó a kutya a munkahelyen, de nem állandóan és mindenáron" - véli Nóra, aki további tapasztalatairól blogján számol be(http://vakkanto.blog.hu/).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk