Lamperth Mónika a szakszervezetek véleményére kíváncsi
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) küldöttgyűlésének mai beszámoló ülésén dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter is részt vett. A miniszter a társadalmi párbeszéd fontos szereplőinek nevezte a szakszervezeteket, és arra bátorította őket, hogy a pártoktól való függetlenségük feladása nélkül fejezzék ki véleményüket.
A kormány a közszférával jelenleg is tartó bértárgyaláson arra törekszik, hogy jövőre ne csökkenjen ezen a területen a reálkereset jelentette ki a szociális és munkaügyi tárca vezetője. Elmondta: a szakszervezetek tagsága ad olyan legitimitást, hogy véleményt nyilvánítsanak arról, szerintük melyik politikai erőnek van igaza. Ezért kimondhatják, ha valamelyik politikai erő által hangoztatottakkal egyetértenek, vagy épp elutasítják.
Lamperth Mónika szerint a kormánypárt és ellenzék közötti konfrontáció akadályozza az ország előbbre jutását. Szólt arról, hogy Szlovéniában például az európai uniós elnökség idejére az ellenzék kinyilvánította, hogy konstruktív együttműködésre törekszik és nem támadja a kormányt.
Lamperth Mónika szerint a kormánypárt és ellenzék közötti konfrontáció akadályozza az ország előbbre jutását. Szólt arról, hogy Szlovéniában például az európai uniós elnökség idejére az ellenzék kinyilvánította, hogy konstruktív együttműködésre törekszik és nem támadja a kormányt.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?