Levelekben kérik munkakörülményeik javítását a védőnők
A védőnők közvetlenül, levélben fordulnak a döntéshozókhoz, hogy javítsanak munkakörülményeiken, amit úgy érzik másképp nem tudnak elérni, írja az Index.
Szervezeteik már hosszú ideje kérik, hogy terjesszék ki rájuk a szakdolgozói bértáblát, amely azonban nem történt meg. Most a garantált bérminimum emelése miatt a bérfeszültség is jelentős, hiszen egy pályakezdő fizetése annyi, mint egy tapasztalt, több évtizede a pályán lévő kolléganőjéé.
A tavaly megkötött egészségügyi bérrendezés sem vonatkozik majd rájuk, ami azzal jár, hogy 2019-re nettó 50-60 ezer forinttal elmarad a bére egy diplomás védőnőnek egy ugyancsak főiskolát végzett kórházi ápolóétól, írja az Index.
Ráadásul a pálya nem vonzó, már jelenleg is 400 védőnő hiányzik, és a helyzet tovább romlik.
Index
A tavaly megkötött egészségügyi bérrendezés sem vonatkozik majd rájuk, ami azzal jár, hogy 2019-re nettó 50-60 ezer forinttal elmarad a bére egy diplomás védőnőnek egy ugyancsak főiskolát végzett kórházi ápolóétól, írja az Index.
Ráadásul a pálya nem vonzó, már jelenleg is 400 védőnő hiányzik, és a helyzet tovább romlik.
Index
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon