Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében megvalósításra kerülő projekt második szakaszban március 16-ától további mintegy 1,857 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
A Projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium és a fővárosi- illetve vármegyei kormányhivatalok gondozásában a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
A 8,610 milliárd forintos európai uniós támogatás segítségével a kormány segíti a munkáltatókat a munkavédelem magasabb szintjét lehetővé tevő korszerűbb technológiák, védelmi rendszerek, munkavédelmi eszközök beszerzésében és a kapcsolódó műszaki feltételek biztosításában.
A továbbadott támogatás 2025-2026-os évekre rendelkezésre álló teljes kerete 4,500 milliárd forint, melynek 65 százaléka a négy leghátrányosabb helyzetű régióban kerül meghirdetésre. A továbbadott támogatás igényelhető minimális összege 500 ezer, maximális összege 20 millió forint lesz. Az igényelhető támogatás mértéke legfeljebb egymillió forint / fejlesztéssel érintett munkavállaló értékű. A beszerezni kívánt munkavédelmi szint emelését célzó eszközönként maximálisan kétmillió forint támogatás nyújtható - ismertette az NGM.
A projekt által nyújtott továbbadott támogatásra vonatkozó kérelmeket a vállalkozások a 2. szakaszban 2026. március 16-ától nyújthatják majd be a vármegyei kormányhivatalok részére. A fejlesztések megvalósítására rendelkezésre álló idő: a hatósági szerződés megkötésétől számított 6 hónap. A támogatás kereteit, részleteit az ügyfélszolgálatok elérhetőségeit a Kormány Foglalkoztatási portálján elérhető Hirdetmény tartalmazza.
További információk a munka.hu oldalon, valamint a vármegyei kormányhivatalok ügyfélszolgálatain érhetők el - közölte az NGM.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?