Lezárult a Jogpont Mini
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDecemberben, másfél év után lezárult a kistelepüléseken ingyenes jogi segítséget nyújtó Jogpont Mini elnevezésű, európai uniós támogatással megvalósított projekt.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége a Stratosszal és a Liga Szakszervezetekkel konzorciumban Dél- és Nyugat-Dunántúlon biztosította a lakosságnak az ingyenes jogsegélyt.
Az 5000 főnél kisebb településeken (összesen 18 településen) került sor személyes tanácsadásra, amelyet e-mailes, és online és telefonos tanácsadás egészített ki.
Személyesen a dél- és nyugat-dunántúli régióban 5800 ügyfélnek több mint 6400 ügyben adtunk tanácsot. Elsősorban munka- és családjogi ügyekben fordultak az érdeklődők a Jogpont Minihez.
A Jogpont Mini amellett, hogy rengeteg olyan embernek segített eligazodni a jogi kérdésekben, akiknek anyagi okok miatt nem volt lehetősége ügyvédhez fordulni, növelte az emberek jogtudatosságát, valamint hozzájárult a bíróságok leterheltségének csökkentéséhez.
A Jogpont projektek iránti nagy érdeklődés azt igazolja, hogy az egyszerűen elérhető jogi szolgáltatás az emberek alapvető igénye.
A Dél- és Nyugat-Dunántúli Jogpont Mini országos program része volt, a 6 régióban összesen 25000 ügyben adtak tanácsot a projektben dolgozó jogászok.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?