Magabiztos tudás és kiállás kell a pályakezdéshez
Sokkal több informatikai szakemberre lenne szükség, mint amennyit pályára bocsájtanak a felsőoktatási intézmények - a statisztikák 10-20 ezres humánerőforrás-hiányról beszélnek. De fejlődhet-e olyan tempóban az oktatás, mint amilyen léptekkel a technológia halad előre, illetve felkészítik-e a hallgatókat arra, hogy mi vár rájuk, ha kikerülnek a munkaerőpiacra?
A nagybetűs életbe történő belépéskor a friss diplomásoké a világ, ez az IT szakmára kifejezetten igaz. Piaci szakemberek szerint általános probléma, hogy az elméleti ismeretek önmagukban még nem elegendőek az elhelyezkedéshez. Meg kell írni egy profi önéletrajzot, helyt kell állni az állásinterjúkon, el kell tudnia adni magát az embernek, és az sem hátrány, ha már a tanulmányok idején is rendelkezik gyakorlattal.
Egy informatikai munkákra specializálódott iskolaszövetkezet egyedi kezdeményezést indított el annak a problémának az áthidalására, hogy a hallgatók tudása és készségei le tudják követni a rohamtempóban fejlődő technológiát, így az állandóan változó piaci elvárásokat is. A jelentkezők a képzéseken ingyenesen vehetnek részt, oktatóik aktív senior szakemberek, akik három hónap alatt a szakmai tudás mellett az úgynevezett soft skillek-et is fejlesztik, így a kiállást, a prezentálást, a csapat-orientációt és a kommunikációs képességeket.
- Magyarországon az IT cégek többsége már a diákévek alatt is várja a fiatalokat. Hogy a kezdőknek milyen elvárásoknak kell megfelelniük, azt a szakmabeli oktatók pontosan tudják és segítenek a legújabb technológiák elsajátításában. A hallgatókat úgy engedjük útnak, hogy junior szotfverfejlesztőként már helyt tudnak állni igen komoly cégeknél is. A képzésre minden olyan nappali tagozatos informatikus tanuló jelentkezhet, aki megfelel a bemeneteli követelményeknek, és mindig felmérjük, ki és mennyire elkötelezett a szakma iránt, hiszen senkinek sem szeretnénk csalódást okozni - mondta el Lovas István, a Schönherz Akadémia vezetője.
Debrecenben és Budapesten összesen már több mint 200 diák végezte el sikeresen a speciális piaci igényekhez alakított képzéseket, és legtöbbjükre ezt követően azonnal le is csaptak a szemfüles HR-esek. Az iskolaszövetkezet adatai szerint a legtöbb cég JAVA EE, .NET és PHP ismerettel rendelkező szakembert keres, de a piacon nagy az érdeklődés a BI, UI/UX designer, node.js, Ruby on Rails és Python programozók iránt is. A Schönherz Akadémia szakemberei szerint nem csak a tudás a lényeg, a hozzáállás, a rendszerszemlélet, a tanulni és fejlődni akarás, valamint az erős alapok számítanak igazán. Ezt jól mutatja az is, hogy a szabadon megtekinthető képzészáró előadásokon a tudás mellett sokszor a karakán kiállás és a jó előadókészség miatt döntenek adott diák mellett a munkaerőkeresők.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?