Magas adók miatt egyre kevesebb az automata
Rohamosan nő az olyan helyek száma, ahol nem működtethetők gazdaságosan az étel- és italautomaták. Több kisebb és nagyobb cég is befejezte a tevékenységét a magas hatósági díj miatt - írja a Napi.hu.
Több vállalkozás is befejezte tevékenységét az étel- és italautomata piacon amiatt, hogy július 1-jétől már csak olyan gépek üzemeltethetőek, amelyeket felszereltek automata felügyeleti egységgel (AFE), amelyen keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomon követheti az automaták forgalmát - mondta a portálnak Lőrincz László. A Magyar Ital és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) új elnöke szerint jellemzően kisebb cégekről van szó, de tudomásuk van nagyobb gépszámot üzemeltetőkről is. Ugyanakkor pontosabb képet valószínűleg az év végén fognak kapni, hiszen sokan megvárják döntésükkel az évzárást.
A rendelkezésre álló adatok alapján az látszik, hogy júliusban az étel- és italértékesítést végző automaták átlagos havi árbevétele 87 ezer forint, automatánként. Az AFE adatszolgáltatásának hatósági díja jelenleg havi 6350 forint, amely plusz költségként jelentkezik az üzemeltetők oldaláról, vagyis az átlagos automata forgalom közel 7 százaléka. Ez a költségnövekedés nyilvánvaló módon azzal jár Lőrincz László szerint, hogy nő az olyan helyek száma, ahol nem működtethetőek gazdaságosan az étel- és italautomaták, ezért csökkent a kihelyezett gépek száma. A MIÁSZ információi alapján két évvel korábban közel 32-35 ezer automata működött a magyar piacon, ez a szám jelenleg mintegy 25-27 ezerre tehető.
Évekkel ezelőtt éppen az automatákat üzemeltető cégek vezetői kérték a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetségen keresztül a kormánytól, hogy segítsen kifehéríteni az ágazatot, szűrje ki azokat, akik sem általános forgalmi adót, sem járulékokat nem fizetnek.
napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?