kapubanner for mobile

Magyarországon elsőként: teljesítménybért kapnak a BME tanárai

A Budapesti Műszaki Egyetem MBA képzésének tanárai teljesítményértékelési rendszer alapján kapják munkabérüket. Egy újfajta fizetési konstrukció, amely a szakértők szerint egyértelműen előnyére válhat a hazai közoktatási rendszer eddig megszokott, visszajelzés nélküli koncepciójának.

A hazai felsőoktatásban egyre jobban háttérbe szorulnak az államilag finanszírozott képzések, így olyan esetekben, mint amilyen az MBA képzés is, a tetemes tandíjért cserébe jogosan várnak hatékony oktatást a fiatalok. Éppen ezért vezették be a Műegyetem MBA képzésén a teljesítményértékelési rendszert, amelynek során visszajelzést kap az iskolavezetőség a tanárok tényleges munkájáról, az oktatásuk minőségéről.

Az alkalmazott teljesítményértékelési rendszerben a korábbi hallgatói felméréseken túlléptek. Ezekben ugyanis olyan megszokott kérdésekre kellett választ adniuk a diákoknak, minthogy az egyes tanárok jól olvashatóan írnak-e a táblára, felelnek-e a hallgatók kérdéseire, adnak-e segítséget az otthoni tanuláshoz.
Mivel ez nem adott tényleges, számszerűsíthető képet és gyors visszacsatolási lehetőséget az egyes tanárok munkájáról, így teljesen új módszerhez folyamodtak. Az új teljesítményértékelés során a hallgatók osztályzatot adnak a tanárok munkájára. Az így kapott osztályzat adja az alapdíj feletti bónuszt, ami kétszeresét teszi ki az alapdíjnak. Ez erőteljes ösztönzést jelent a tanárok számára, hiszen teljes mértékben a hallgatói osztályzatok átlagán múlik, hogy mennyit kapnak készhez az alap juttatáson felül. A rendszer érdekessége, hogy a bónuszt mindig az előző félév értékelése alapján kapják meg, ami komoly motivációt jelenthet a következő félévben nyújtott magasabb szakmai teljesítményhez.

Ez az újfajta oktatási bérezési rendszer már csak azért is figyelemreméltó lehet, mert előfutára és jó szakmai példája lehet a kormány által az elkövetkezendő évekre prognosztizált közoktatási teljesítménybérezési rendszernek.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek