Majdnem félmillió kiberbiztonsági szakemberre lenne szükség Európában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA vállalatok és szervezetek világszerte évente 200 milliárd dollárt költenek kiberbiztonsági termékekre és szolgáltatásokra – de nagyon nehezen tudják betölteni a kiberbiztonsági pozíciókat. Az elérhető tehetséges munkaerő hiányában a munkahelyek 28%-a betöltetlen a szektorban, ami jelentősen megnehezíti, hogy az érintettek megküzdjenek a növekvő fenyegetésekkel, állapította meg legfrissebb kutatásában a Boston Consulting Group (BCG) és a Global Cybersecurity Forum.
-
A vállalatok új technológiákat, köztük mesterséges intelligenciát (AI) és generatív mesterséges intelligenciát (GenAI) alkalmaznak kiberbiztonsági funkciókhoz, például az előrejelző elemzésekhez és rendellenességek észleléséhez. Azonban ezek az innovációk új sebezhetőségeket is létrehoztak– így még sürgetőbbé tették a korszerű kiberbiztonsági ismeretekkel rendelkező munkavállalók alkalmazását és megtartását.
A digitális átállás világszerte átalakította az iparágakat, a kormányzatokat és a társadalmat. Ezzel egyidejűleg egy kiberattak-hullámot és kiber-bűncselekmények sorát idézte elő, amelyek költségei mára már meghaladták a 2,2 ezer milliárd dollárt, a BCG számításai szerint. Az AI pedig súlyosbító tényező: közel tízből hat (58%) kiberbiztonsági vezető aggodalmát fejezte ki az új technikák, köztük az AI-alapú támadások miatt.
A digitális eszközök védelme globálisan 7,1 milliósra növelte a globális kiberbiztonsági munkaerőt, de további 2,8 millió állás is betöltetlen, ebből 56% az ázsiai-csendes-óceáni régióban, de Európában – ahol az ágazatban mintegy 1,4 millióan dolgoznak - szükség lenne további 462 ezer kiber-szakemberre.
A kiberbiztonsági munkaerőhiány közel kétharmada a pénzügyi szolgáltatások területén, az iparban, a fogyasztási cikkek piacán és a technológiai ágazatban van. A támadások tízből hét esetben ezeket az iparágakat célozzák meg, és ezekben a legmagasabb a kibertámadások okozta károk költsége is.
A kiberbiztonsági vezetők a megfelelő készségekkel rendelkező jelöltek hiányát és az intenzív versenyt nevezték meg, mint legfőbb kihívást.A szakma alacsony diverzitása szintén komoly gond, míg a technológiai iparban a nők az összes munkavállaló 36%-át teszik ki, a kiberbiztonsági területen ez csak 24%-os, Európában pedig ennél is kisebb, alig 22,4%-os.
Az elemzés szerint amennyiben a tehetséghiány a jövőben is fennmarad, akkor ez a tényező lesz a felelős a világ jelentősebb kiberbiztonsági incidenseinek több mint feléért.
A kialakult helyzetre reagálva a BCG ajánlásokat is megfogalmazott.
- A cégeknek a meglévő fenyegetésekhez és a trendekhez alkalmazkodva készség-alapú felvételi gyakorlatot kell bevezetniük, hogy az erőforrás hiányát annak túlzott méretűre növekedése előtt tudják kezelni.
- Lehetőséget kell adni a jelenlegi munkaerőnek az új készségek elsajátítására és a folyamatos tanulásra, beleértve a minősítések támogatását, valamint a belső és külső képzéseket.
- Világosabb karrierutakat kell felkínálni és a munkavállalók megtartása érdekében és támogató munkakörnyezetet kell kialakítani.
- Stratégiai megközelítéssel új tehetségeket – köztük nőket – kell bevonzani az iparágba.
- A piaci szereplőknek a kormányzati szervekkel együttműködve a kiberbiztonságot kiemelt karrierlehetőségként bemutató nemzeti kampányokat kell kidolgozni.
A BCG és a Global Cybersecurity Forum legújabb kutatása során 48 országban, 6 ezer válaszadót kérdezett meg, valamint kiberbiztonsági és HR-szakértőkkel készített interjúkat.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?