kapubanner for mobile

Majdnem másfélszeresére drágulhatnak a nyelvtanfolyamok

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint a céges megrendelőknél növekedés várható, de ezek a kurzusok is drágábbak lesznek a kata-törvény miatt.

nyelvtanulas-

Az Eduline-nak nyilatkozott Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke, aki arra számít, hogy az őszi nyelvtanfolyamok 30-40 százalékkal drágulhatnak. Mint elmondta, az nyelviskolák nemcsak a növekvő energiaárak, de az infláció és a katatörvény hatásai miatt is nehéz helyzetbe kerültek. A portál szerint egy 30 órás kurzus ára jelenleg 45 és 70 ezer forint között mozog, egy 60 órás ára pedig a 90 ezer forintot is elérheti.

Mint ismert, a kormány 2024-től megszüntette a nyelvvizsga-kötelezettséget. Légrádi Tamás szerint még nem tudni, hogy a döntés mekkora visszaesést okoz majd a nyelviskolák számára. Hozzátette: a céges megrendelőknél növekedés várható, mert a dolgozóik nyelvtudása az ő üzleti növekedésüknek is előfeltétele. A kata-törvény módosítása miatt ugyanakkor a nyelvtanárok sem adózhatnak kedvezményesen, ami miatt ezek a kurzusok is drágábbak lesznek.

 

Eduline

fotó: unsplash

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek