Már igényelhetőek a vírusra specializált adókönnyítések
A hazai fizetéskönnyítések rendszere tovább bővült két speciális, a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelését fókuszba állító esetkörrel. Ezek április 22-től igényelhetők.
Fizetési nehézség esetén megéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordulni, hiszen a hatóság jellemzően eleget tesz az ügyfelek kérésének - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Az adóhivatalhoz a veszélyhelyzet első öt hetében (március 11-től április 16-ig) mintegy 13 ezer fizetési könnyítési kérelem érkezett. A március 11. és április 16. között elbírált elsőfokú határozatokból az is kiderült, hogy majd 90 százalékban engedélyezte a hivatal a fizetési könnyítést, ráadásul úgy hogy az elbírált kérelmek nagyobb részét még a veszélyhelyzetet megelőzően nyújtottak be.
Összességében 18 milliárd forintnyi összegre kértek kedvezményt az adósok, ebből 16 milliárd forintra engedélyezte is a NAV a könnyítést - ismertette az adatokat az államtitkár.
Izer Norbert elmondta, hogy a koronavírusra specializált két új kedvezmény már szerdától alkalmazható, hiszen az új szabályok április 22-én hatályba is léptek.
A koronavírus-járvány miatt bajba jutottakra specializált kedvezmények igénybevételéhez - legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon - kérelmet kell benyújtani, amit mindenkinek, még a cégeknek is ingyenessé tettek. "Senkitől nem kérünk el illetéket a speciális eljárásért, és a kérelmeket rendkívül rövid idő alatt, 15 napon belül bíráljuk el" - nyomatékosította az államtitkár.
Bevezettek egy úgynevezett veszélyhelyzetre specializált, rendkívül egyszerű adókönnyítést - ismertette Izer Norbert. Az új szabályok szerint minden érintett élhet a 12 havi részletfizetés vagy a hathavi pótlékmentes fizetési halasztás eszközével, amely mindegyik adófajtára kérhető, és ötmillió forintos tartozásig vehető igénybe.
Újdonság, hogy most a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is jár a kedvezmény, amely lehetővé teszi, hogy átmenetileg a munkaadóknak elegendő csak a nettó bért kigazdálkodni - hívta fel a figyelmet.
A veszélyhelyzetre specializált másik kedvezmény, a járványra tekintettel kialakított adómérséklés, még a magyar adórendszerben is nagy újdonságnak számít - szögezte le Izer Norbert.
Megjegyezte, hogy az adóelengedésben eddig is a hazai rendszer volt az egyik legerősebb ez EU-ban. A legtöbb tagállamban például még a családok sem kérhetik fizetendő adójuk összegének a csökkentését. Hazánkban ez a lehetőség nemcsak az összes magánszemélynek, hanem az egyéni vállalkozóknak is a rendelkezésére áll. Ehhez képest az új, koronavírusra specializált adómérséklést a cégek is igénybevehetik.
A kérelem pozitív elbírálása esetén a fennálló adótartozást egy alkalommal, egy, a kérelemben meghatározott adófajtában, legfeljebb húsz százalékkal, de ötmillió forintot meg nem haladó összegben mérsékelheti az adóhivatal.
Az államtitkár kiemelte: nemcsak ingyenességük, gyors elbírálásuk és az extra kedvezmények miatt egyedülálló az újfajta adókönnyítés, hanem azért is, mert a kedvezmény igénybevétele rendkívül egyszerű. Elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza. Mérséklés esetében azt kell igazolni, hogy a cég gazdálkodása a veszélyhelyzetre visszavezethető okok miatt lehetetlenülne el - összegezte Izer Norbert.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?