„Sorozat sabbatical", aminek a vége karrierváltás lett

Mondhatjuk, hogy sorozat sabbaticalozó?

Középiskolás koromtól 17 évig külföldön éltem. New Yorkban csatlakoztam a Morgan Stanleyhez, a munkámnak köszönhetően aztán Japánban, Londonban töltöttem éveket, majd visszaköltöztem Magyarországra. Ez alatt a 26 év alatt háromszor, körülbelül 6-7 évente, vettem ki féléves fizetés nélküli szabadságot. Ez a lehetőség egyébként egyáltalán nem volt benne a céges kultúrában, egy egyedi, általam kitaposott ösvény volt a vállalatnál, amire mindig személyre szóló döntés eredményeként kaptam külön engedélyt. 

Számomra a kizökkenést mindhárom alkalommal az egyetemi világ jelentette. Az első esetben úgy kértem sabbaticalt, hogy szeretnék Phd tanulmányokat végezni, a disszertációmat aztán a második alkalommal fejeztem be, a harmadiknál pedig posztdoktori kutatásokat végeztem. Vagyis számomra a tanulás jelentett kikapcsolódást a multinacionális nagyvállalati vezetői világból, ami egyben lazább életmóddal is együtt járt azokra a fél évekre.

A csattanó pedig az lett, hogy 26 év után tavaly úgy döntöttem, hogy végleg az egyetemi világra váltok, így ősz óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vagyok főállásban oktató és kutató. 

Hogy jutott erre a döntésre 6-7 évente, hogy szüksége van rá? 

Eredetileg Kanadában jártam egyetemre, informatikus az alapvégzettségem, pénzügyi matematikából csináltam mesterképzést Torontóban, és már akkor is éreztem magamban a kutatói vénát, így vacilláltam, hogy merre induljak. Látni akartam, hogy mi működik, mire van szükség a gyakorlatban, az alkalmazott kutatások érdekeltek, így gondoltam „kimegyek” az iparba néhány évre, aztán az ott talált problémákkal dolgozom, azokat kutatom majd. 

Öt éve dolgoztam a Morgan Stanleynél, szépen ment előre a karrierem, csoportvezető lettem, de kezdtem elfáradni, előjött bennem újra az elmélyülés, kutatás igénye, az egyetemi élet vonzása. 2004-ben az ELTE-n kezdtem el a doktori tanulmányaimat, már akkor a mesterséges intelligencia módszerek pénzügyi alkalmazása volt a témám. A témavezetőm pedig távoktatásban vállalta el a mentorálásomat, mert akkor még Londonban éltem. Félév után visszatértem a munkahelyemre, aztán 10 évvel később, 2014-ben, már a Budapesti Műszaki Egyetemen fejeztem be a doktorimat. 

A két későbbi sabbatical nehezebb döntés volt, mert addigra már vezető voltam. Először a Morgan Stanley IT divíziójának, több mint 1000 főnek a vezetője, majd pedig 15 évig a teljes budapesti irodának, nagyjából 3000 munkavállalónak az igazgatója. 

Így meglepetést okozott, hogy egy ilyen pozícióból kértem fél év fizetésnélküli szabadságot. Az engedélyt ezúttal is megkaptam, Londonból küldtek valakit a cégtől, hogy átvegye erre az időszakra a munkámat. Külön érdekesség, hogy IT vezetőként mentem el a szabadságra és a sabbaticalról visszatérésemkor bízták rám az egész iroda vezetését. Vagyis előléptetést kaptam.

A harmadik eset, 2017-ben, már az én utódlásomról is szólt, hogy mennyire tud meglenni a cég nélkülem. Ekkor két helyi kollégámnak adtam át a feladataimat. 

Hogyan történt a szabadságok előkészítése? Átadás – átvétel felsővezetői pozícióban? 

Mindkét esetben körülbelül egy évvel korábban szóltam, hogy szeretném és tervezem a sabbaticalt, gondolkozzunk rajta közösen, reális-e az elgondolás. A vezetőim megtették a szükséges intézkedéseket, és nagyjából fél évvel előtte elkezdtük az átadás-átvétel folyamatát, ami nekem is lehetőséget adott arra, hogy átgondoljam a felelősségi köreimet, feladataimat, mit, kinek tudnék átadni, mik a kritikus pontok. Összességében nagyon hasznos folyamat volt személyesen és a cég szempontjából is, mert másként ritkán áll meg az ember, hogy mindezt így végig gondolja. 

A kollégáim kifejezetten hálásak voltak a lehetőségért, hogy kipróbálhatták magukat. Alapvetően pozitív és megerősítő tapasztalat volt számomra, sőt változásokat is sikerült bevezetni, például a jóváhagyási folyamatokban, ennek nyomán. Voltak feladatok, amiket nem is vettem vissza, miután visszatértem a sabbaticalról. Picit mindig más volt a cég, és nyilván én is, egy-egy ilyen szünet után. A munkaköröm is mindhárom esetben némileg változott, ami friss löketet adott a további munkának. Megújult energiával állhattam neki a dolgoknak, szerintem ezért is tudtam ott 26 évet eltölteni. 

A harmadik alkalommal, ha lehet, még többen furcsán néztek rám, hogy egy topvezetői pozícióból elmegyek egy ilyen hosszú szabadságra, elengedem a széket, ha átmenetileg is. Én mindig rendszerszemléletben próbáltam gondolkodni, az volt a filozófiám, hogy akkor végzem jól a munkám, ha nélkülem is működik a szervezet, amit építek. Ez adott végül lehetőséget a teljes váltásra is, hogy sikerült kinevelni a következő vezetői generációt. 

Picit mindig más volt a cég, és nyilván én is, egy-egy ilyen szünet után.

Elindult-e program az egyedi példa, tapasztalatok nyomán a Morgan Stanley-nél? 

Ez egy nyolcvanezres világcég, nagyon sok szubkultúrával, de talán a példám segített elmozdulni abba az irányba, hogy többen is megtegyenek hasonló lépést, például a budapesti irodában is több középvezető kért sabbaticalra lehetőséget, 3-6 hónapra. De nem vált szervezett programmá, továbbra is egyedi alapon, egyedi elbírálás alapján történik. 

Hogy érkezett el a pillanat, amikor úgy érezte, hogy meg kell lépni a karrierváltást? 

Ez egy iszonyú nehéz döntés volt, annak ellenére, hogy ennél jobban előkészíteni talán nem nagyon lehetett, és szinte természetes lépésként következett. Egyrészt életem felét a cégnél töltöttem, így az identitásom részévé vált, alapvetően nagyon jól éreztem ott magam. A cég értékei mindvégig összhangban voltak a saját értékeimmel, nehéz volt elképzelni, hogy váltani fogok. 

Másrészt a körülmények általában nem igazán adottak: egy multi cég vezetője, nemzetközi karrierrel a háta mögött, aki egy magyar egyetemi közegbe vált, valahol a ranglétra aljához közel - hiszen nincs elég oktatási, kutatási tapasztalatom, mint a kollégáknak -, ami nagy visszalépésnek tűnhet. 

Komoly megerősítés volt viszont, hogy nagyon élveztem a korábbi féléves, kutatással töltött időszakokat, így tudtam, hogy szívesen tölteném az időm az egyetemi szférában. Az utolsó évben egyébként egyre több időt töltöttem vendégelőadóként, megbízott oktatóként a Pázmányon. A pontos időzítést volt nehéz eldönteni, sokat gondolkoztam rajta, könyveket is olvastam róla. Annie Duke Quit című könyvében megragadott az a gondolat, hogy ha az ember erről töpreng, akkor már régen késő, vagyis tulajdonképpen már meghoztam a döntést.  

Fontos volt, hogy volt kinek átadnom a stafétát, volt egyértelmű utód, nagyon simán ment az átadás-átvétel, valamint az egyetemen is volt egy konkrét igény, egy pozíció, amit be tudtam tölteni. 

Ezen kívül pedig az élethelyzet is ráerősített minderre, most tizenévesek a gyerekeim, még van alkalmam több időt tölteni velük, mielőtt a saját útjukat járnák, ellenben ha később lépek, ez már nem adatott volna meg. Mindhárom sabbatical magánéleti szempontból is kulcsidőszakokban történt, és sokat adtak motivációban és fontos gyümölcsei lettek ezeknek az időszakoknak. 

Mit szóltak a döntéshez a családban, a cégnél és az egyetemen? 

Nagyon vegyes reakciókat kaptam szinte mindenhol. A feleségem támogatott, megértette a motivációimat, persze feltette a szükséges kérdéseket, hogy vajon mit jelent ez majd nekünk családként. A lányom 18 éves, ő pozitívan fogadta, teljesen megértette a döntést, a 14 éves fiam viszont abszolút nem értette a vezetői pozícióról való lemondás lépését. Ez a spektrum nyilvánult meg a külvilágban is. A cégnél, akik ismernek, azokat azért nem igazán lepte meg a döntés, a vállalat támogató, megértő volt a folyamatban végig, bevontak a döntésekbe, a kommunikációba az utódlásról is. 

Sokaktól kaptam azt a visszajelzést, hogy milyen bátor lépés. Akik kevésbé ismernek azok picit értetlenül álltak a lépés előtt, hogy ez nekem miért jó. Persze az emberben az utolsó pillanatig mocorog a bizonytalanság, ami emberi dolog egy ekkora váltás előtt. 

Sokaktól kaptam azt a visszajelzést, hogy milyen bátor lépés.

Az új egyetemi kollégák hogy fogadták? 

Befogadó volt a közeg, egy relatíve kisebb karon, az informatikán tanítok. Pozitív, támogató légkört találtam. Szervezettségben és kulturálisan azért egy felsőoktatási intézmény teljesen más, mint egy nemzetközi cég, így szervezési nehézségek, adminisztratív kihívások adódtak az átálláskor. A kollégák értették a motivációimat, a vezetés pedig türelemmel kivárta, és támogatott a belépésnél. A keresztény hitem fontosságát, és szerepét sem szeretném véka alá rejteni, így a közeg számomra a Pázmányon órási kincs, ami igazán feltölt.

Hogyan sikerült átállítani a saját mindsetet a piac és az egyetemi szféra közötti működésre? Illetve, hogy eddig csúcsvezető volt, most pedig van, hogy felülről mondják meg, mi legyen?

Igen, teljesen más tradíció és pozíció egyaránt, egy új közeg. A körülmények, a céges kultúra, a hierarchia kezelése is nagyon más. Nekem az volt a képem róla, hogy az egyetemi egy lassabb, nyugodtabb élettempó, mint a nagyvállalati világ, de a feleségem is mondja, hogy egyáltalán nem dolgozom kevesebbet. Egy nagy multicég vezetőjeként sokan a kezem alá dolgoztak, olyan alapvető dolgokba, mint a naptárkezelés, egy prezentáció összerakása, egy beszédre felkészülés, besegítettek. Itt ezekkel a dolgokkal egyedül maradtam, ezekhez használom például most már többet a mesterséges intelligenciát.

Persze vissza is szeretnék adni, hiszen nagyon sokat kaptam tudásban, kapcsolatrendszerben a karrierem során, szeretném átadni ezt a hozzáállást, nemzetközi tapasztalatot a következő generációnak, a fiatalokkal több időt tölteni. Ezt nagyon élvezem. 

Bevállaltam például egy elsőéves kurzust, egy igazi „mumus” tárgyat, az alkalmazott analízist (calculus) én oktatom 140 hallgatónak, az első félévben heti 3X2 órában, úgy, hogy a tananyagot fel kellett frissítenem, minden előadásra keményen felkészülni. Kutatásokat vezetek, diplomamunkák témavezetését vállalatam el, amit szintén nagyon élvezek, de mindez nem kevés idő. Így ugyan nem dolgozom kevesebbet, de a stressz-szint azért jóval alacsonyabb, mint korábban, így kiegyensúlyozottabb vagyok. Új témát is behoztam a karra, így tervezzük egy gazdaságinformatikai képzés elindítását is, és egy MBA képzésen is oktatok vállalati pénzügyeket, a jogi karon, úgyhogy igen sokrétűek a kötelezettségek. De örülök, hogy kihasználják a tudásomat, van fogadókészség, igény arra, amit én hozok, a vezetőség és szerencsére a hallgatók részéről is.

Eddig hogy érzi, a váltás jó döntés volt, bár az eltelt egy év még nyilván viszonylag rövid idő ennek eldöntésére? 

Így az első tanév végén, az előadások lezárása után egyre jobban érzem magam. Most kezdem azt érezni igazából, hogy jó döntés volt. Eddig is élveztem a munkát, de például kevesebb időm jutott a tudományos kutatásra, publikálásra, mint akár a Morgan Stanley mellett. Erre a nyári időszak, amikor nincs oktatás talán több lehetőséget fog adni. 

Persze vissza is szeretnék adni, hiszen nagyon sokat kaptam tudásban, kapcsolatrendszerben a karrierem során, szeretném átadni ezt a hozzáállást, nemzetközi tapasztalatot a következő generációnak, a fiatalokkal több időt tölteni.

Mit gondol, mennyire nőtt az igény a valós piaci tapasztalatra az oktatásban, amikor egyre inkább kérdés, hogy mennyire készíti fel a felsőoktatás a fiatalokat a munkaerőpiacra, mennyire van összhangban a munkaerőpiac igényeivel? 

Szerintem itt még van tér a fejlődésre, ahogy azt is gondolom, hogy a mesterséges intelligencia eszközök jelenlétében nagyon másként kell oktatnunk, mint korábban. Én például támogatom, hogy a hallgatók használják ezeket az eszközöket, és szerintem nagyon jól adaptálhatók az oktatásba. Persze nagyon nem mindegy, hogy hogyan használják, mert lehet őket nagyon rosszul alkalmazni. Konkrét példa egy szakdolgozóm esete, akivel megbeszéltük, merre menjen tovább a munkájában, az AI azonban egy teljesen vakvágányra vitte. Ugyanakkor vannak nagyon pozitív példák, amikor valaki nagyon jól tud haladni ezzel a segítséggel, olyan lehetőségeket kihasználva, ami korábban nem állt rendelkezésre. Mindenképpen fel kell készítenünk a hallgatókat a megváltozott világra. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is éppen ezért indul szeptembertől új mesterséges intelligencia mesterképzés. 

Mindkét oldalról érintettség nyomán, mit gondol a pályakezdők jelenlegi helyzetéről? 

Még csak a változások hullámának elején vagyunk. Akik értenek ezekhez az eszközökhöz és jól tudják őket használni - akkor is, ha most épp kisebb a munkaerőigény -, azokra lesz kereslet. A kódolást, amit az informatikusok közül sokan a legjobban szerettek, valóban kiváltja az AI. Ugyanakkor a problémamegoldás, a gyakorlati alkalmazás problematikája megmarad. Engem mindig ez utóbbi érdekelt a leginkább. Úgy gondolom, hogy a komplex, a problémák átlátását segítő tudás továbbra is érték lesz. 

Hogy átalakulás zajlik az tény, nehezebb a pályakezdők helyzete, de nem szabad megijedni, mert sok távlat is megnyílik előttük.

Nyitóképen Fogarasi Norbert