Már közmunkásokból is hiány van
Vidéki polgármesterek szerint vannak olyan települések, ahol már túl kevés a közmunkás. Ennek az egyik oka, hogy akkora a munkaerőhiány, hogy néhányan eltudtak helyezkedni a versenyszférában, a másik, hogy a közmunkások inkább olyan városban vállalnak munkát, ahol kevesebb órában kell dolgozni - írja a Népszava.
A baranyai Kóróson az elmúlt években komoly mezőgazdasági programot hoztak létre, ennek keretében pedig 2000 négyzetméter fóliasátor, hat hektár kertészet, mangalica-, birka-, kecske- és lóállomány ad munkát a helybéli közmunkásoknak. Ez sokkal több munkát jelent, mint az utcaseprés vagy az ároktisztítás - írja a lap.
Gotthár László polgármester szerint emiatt a közmunkások inkább más településen regisztrálnak, olyan helyeken, ahol kevesebb vagy könnyebb munkát kell végezni. Bár mindenkinek a lakóhelyén kellene dolgoznia, mégis akadnak kiskapuk. "Olyannyira, hogy az 55 fős kezdőlétszámunk mára 25-re apadt, pedig 30-40 embert könnyen tudnánk foglalkoztatni, ráadásul érdemi, termelő munkát végezhetnének" - nyilatkozta a polgármester. Pedig a települések a közmunkások száma alapján kapják a támogatást is, így ez jelentős hátrányt okoz azoknak a falvaknak, ahonnan átjelentkeznek a közmunkások.
Baranyahídvégen is érezhető a csökkenés: "Tavalyelőtt még negyven közfoglalkoztatottunk volt, tavaly már csak 28, az idén pedig 18 - mondja Nagy Csaba, polgármester. Náluk is állatokkal kell foglalkozni a közmunkásoknak, így sokan inkább egy másik településen lévő vízügyhöz mennek, ahol hétvégén nem kell dolgozni.
Alsóbogátban már nincs is annyi közmunkás, hogy el tudják látni a feladatokat a kertészetben, a savanyítóban és a betonlap-üzemben, így a környező településekről hívnak át dolgozókat.
Kelet-Magyarországon is egyre nagyobb gondot okoz a közmunkások vándorlása - tudta meg több borsodi és szabolcsi polgármestertől.
Az egyik abaúji falui polgármester szerint "a fideszes vezetésű falvak, kisvárosok bátran pályáznak olyan beruházásokra, amelyekhez közmunkások foglalkoztatását is beígérik, s jellemzően erősen elnagyolják ezt a létszámkeretet. A beruházás elkészül, a működtetéshez nem is kell annyi ember, van, aki csak papíron dolgozik, aláírja a jelenléti ívet."
Fotó:Pixabay
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?