kapubanner for mobile

Már nem kell 2 milliós fizetéssel megelégednie az állami cégvezetőknek

A többségi állami tulajdonú cégeknél, akár 3-5 millió forint is lehet a vezetők bruttó alapbére, derül ki a Magyar Közlönyből.

Bár korábban a kormány a 2 millió forintos álomhatárra esküdött, az Állami Számvevőszék elnökének javaslatai alapján, szükségesnek látták, hogy az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek bérezését közelítsék a piaci bérekhez és követelményekhez. Ezzel egy időben a prémiumok jelentős részét beépítenék az alapbérbe.

A pénzügyi cégeknél (beleértve a Magyar Postát) havi ötmillió, az energiacégeknél négymillió, a többi társaságnál 3 millió forint is lehet a vezető beosztású munkavállalók bruttó alapbére.

A kormány utasította az érintett minisztereket, hogy tegyék meg az intézkedést a gazdasági társaságok szabályzatainak módosítására.

Origo/Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek