Márciusban 1,4 százalékkal csökkent a bruttó átlagkereset
Márciusban 1,4 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest, emelkedtek viszont a nettó átlagkeresetek - 1,7 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak száma 18 ezer fővel, 0,7 százalékkal 2,66 millióra emelkedett.
Az 5, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-márciusban 1 millió 829 ezren dolgoztak, 2,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A költségvetési szférában dolgozók létszáma (712 ezer fő) 4,6 százalékkal lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás nélküli 681 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-március havi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 100 ezer fő volt. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010. január-márciusban.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210 000 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 215 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 198 900 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,8 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt - 8,9 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest.
A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (500 200 forint), ezt az információ és kommunikáció (404 700 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte (344 600 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (141 400 forint) ágakban dolgozók kerestek.
A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-márciusban a teljes munkaidősök mintegy 47 százaléka átlagosan 5200 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének csökkenését 1,1 százalékponttal mérsékelte.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első három hónapjában átlagosan 4,4 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,5 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 139 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 500, a szellemi foglalkozásúaké 182 200) forint volt, átlagosan 3,5 százalékkal magasabb az előző évinél.
A 222 200 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,9 százalékkal haladta meg az előző év január-márciusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalék volt.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Írország világszinten is egyedülálló lépésre szánta el magát: állandó alapjövedelem-programot indít művészek számára. A heti 325 eurós... Teljes cikk
Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való... Teljes cikk
2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám 1 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 1 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete szektoronként - grafikon 1 hónapja
- Beindult a BMW 2 hónapja
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 2 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 3 hónapja
- Jelentős létszámcsökkenés több nagyvállalatnál 3 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2005 és 2025 között 3 hónapja
- A fővárosi dolgozók átlagkeresete nemzetgazdasági áganként - grafikon 4 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 4 hónapja
- Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben