kapubanner for mobile

Megállapodott a bérrendezésről a METRO a Kereskedelemi Alkalmazottak Szakszervezetével

Megállapodott a METRO Kereskedelmi Kft. vezetősége a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2018. január 1-jétől életbe lépő Áruházi Bérrendezési Programról. A többhetes előkészület és egyeztetés után létrejött megegyezést a Központi Üzemi Tanács is támogatja. Az átfogó és átlátható bérrendezés alapvetése az volt, hogy a törvényben előírtnál magasabb minimálbéremelést minden áruházban úgy hajtsák végre, hogy közben a magasabb felelősségi körökre jellemző, most meglévő jövedelemkülönbségek is megmaradjanak.

A METRO 2018. január 1-jétől bevezeti a jogszabályban előírt mértéket jelentősen meghaladó METRO garantált munkabért, amely tartalmazza az alapbért és a munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást. Ennek mértéke havi 211.167 Ft (181.000 forint alapbér + 30.167 forint 13-14. havi juttatás). Ehhez adódnak hozzá a pótlékok, valamint a teljesítményfüggő és egyéb juttatások.

Ennek köszönhetően a METRO-ban jövőre a legalacsonyabb garantált munkabér meghaladja a 211 ezer forintot, amely több mint 30 ezer forinttal magasabb a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál.

A METRO a bérrendezési program kidolgozása során kiemelt szempontként kezelte, hogy ne csak a legalacsonyabb jövedelmi szinten lévő munkavállalók részesüljenek a 2018-as béremelésből, ezért az áruházi (nem vezetői szintű) dolgozók 86%-a kap 2018 januárjától 23 ezer forintot meghaladó munkabéremelést. Az áruházi vezetői, valamint egyéb kiemelt felelősségű pozíciók esetében átlagosan 22 ezer forint egyéni teljesítménytől és bérszinttől függő béremelést alkalmaz a vállalat.

Emelik és újakkal bővítik az eddigi pótlékokat, a budapesti áruházakban dolgozó munkatársak pedig külön pótlékot kapnak a fővárosi bérek versenyképességének megtartásáért.

Ezen felül a dolgozói kérésnek eleget téve egész évre kiterjesztik a dolgozói vásárlási kedvezményt, valamint a karácsonyi megnövekedett forgalomra és az ebből adódó leterheltségre tekintettel minden dolgozó METRO kártyájára egyszeri nettó 15.000 forintot kap 2017. december 15-ig.

A METRO vezetősége továbbá azt is vállalta, hogy január elsejétől a szakszervezet bevonásával munkacsoportot állít fel az áruházi bérsávok, valamint a targoncás pótlék rendszerének kidolgozására. A munkacsoportnak 2018. március 31-ig kell véglegesítenie javaslatát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek