kapubanner for mobile

Meghirdették Az év felelős foglalkoztatója pályázatot

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) meghirdette Az év felelős foglalkoztatója pályázatot. A jelentkezést október 6-áig négy kategóriában - az 1-50, az 51-500 fő között, az 500 fő felett foglalkoztatók, illetve a közszféra szervezetei - adhatják be - írja az MTI.

Az OFA második alkalommal hirdetette meg a pályázatot, amelyen keresik azokat a munkáltatókat, amelyek az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik.

A kiírás szerint a pályázat összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, valamint közzéteszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez, kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a tavalyihoz hasonlóan különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén kiemelkedő pályázatot.

A társaságok mellett az idén a munkavállalók is tehetnek javaslatot azokra a munkáltatókra, amelyek érdemesek a cím elnyerésére - közölte az OFA.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek