kapubanner for mobile

Mégiscsak van munka Gender-végzettséggel

A CEU “Társadalmi Nemek Tudománya” szak elvégzése után hallgatóink előtt számos álláslehetőség áll - írja fb-bejegyzésében Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese.

A szakember szerint a tanszéken szerzett analitikus, kommunikációs és probléma megoldó képességüket sokfelé kamatoztathatják az ott végzettek -ismerteti a Magyar Narancs a rektor szavait. A megszerzett tudásra igényt tartanak nemzetközi nagyvállalatok, melyek szem előtt tartják a diverzitás “gender mainstreaming” kérdését, alapítványok és államigazgatási szervek, melyek EU-s vagy más követelményeknek igyekeznek megfelelni. A legtöbb diák továbbtanul, hiszen az interdiszciplináris “gender studies” sokféle Ph.D. szak elvégzésére felkészít.

Fodor Éva a tavaly végzett diákok számát ismertetve leírta, hogy a 398 ember 42 százaléka oktatási-kutatási területen dolgozik. Végzett MA-s diákjaik ma számos nagy egyetemen folytatják tudományos pályájukat,így például a Princetoni egyetemen, Berlinben, New York-ban, Oxford-ban, de Ljubljanában, Prágában vagy Tallinban is.

A CEU gender szakán végzett diákok 22 százaléka a nagyvállalatoknál helyezkedik el a magánszférában. Ezek közül néhány munkáltató példaként: Air France KLM, Citibank, IBM, KPMG, Media Plot, The Coca-Cola Company, Genesis Healthcare, Argyll Business Centers, stb. De akadnak kisvállalkozók, illetve alapítványoknál és az államigazgatásban elhelyezkedők is.

Magyar Narancs
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek