Megugrott a kereslet a nyári diákmunkások iránt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFizikai pozíciókban 1750 forintot, adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban 1600-1650 forintot kereshetnek a diákok óránként.
A munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra kerestek diákmunkásokat május első három hetében áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint. Kiemelték: idén az szja-mentesség is növeli a diákoknak kifizetett munkabéreket. Egy diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami 1500 forintot alapul véve 225 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.
Mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1260 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Fizikai szakképzett pozíciókban az átlagórabér 1750 forint jelenleg, míg az adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban 1600-1650 forint közötti órabérek a jellemzők.
A nyári hónapokban különösen a vendéglátásban nő meg a diákmunkások száma, de idén - vélhetően a szektorban fennálló súlyos munkaerőhiány miatt - a mezőgazdasági idénymunkákra is jelentős a kereslet. Idén nyáron a diákmunka már eléri a járvány előtti évben tapasztalt mértéket - mutatott rá. Június közepéig nincs elkésve az a munkáltató, aki a nyári szezonban diákmunkásokat kíván alkalmazni, az eredményes toborzás érdekében azonban már ezekben a hetekben célszerű megtenni a szükséges lépéseket - figyelmeztetett az iskolaszövetkezet.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?