Mészáros Lőrinc cégei a választások óta naponta 1,2 milliárdnyi munkát nyertek el
Mészáros Lőrinc és családjának cégei idén már 228,8 milliárd forintnyi közbeszerzési pályázaton nyertek - írja a 24.hu.
Az áprilisi választások óta 92,2 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek Mészárosék cégei egyéniben vagy más vállalatokkal közösen. Ez azt jelenti, hogy a választások óta eltelt 74 munkanap mindegyikén Mészáros cégei 1,2 milliárd forintot nyertek - írja a lap.
Az első negyedévben több mint 100 milliárd forintért kaptak munkákat, addig áprilisban egyetlen pályázaton sem nyertek. Aztán májusban elnyertek egy 163 milliós beruházást, majd júniusban kiderült, hogy Mészáros veje, Homlok Zsolt érdekelt lett a vasút bizniszben, ami 23 milliárd forintot jelentett a családnak.
Az Átlátszó korábbi számításai szerint a Mészáros család cégei 2010 elejétől 2017 végéig összesen nettó 476 milliárd forint értékű megbízást nyertek el, ebből pedig a 2017-es szelet volt a legnagyobb: tavaly a becslések szerint 310,2 milliárd forintnyi állami munka landolt a felcsúti család érdekeltségeinél.
Ha azonban idén folytatódik az első féléves siker, akkor még a tavalyi rekordot is meghaladhatja keresetük.
24.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon