Mi fán terem egy adótanácsadó?
A hazai KKV szektor az elmúlt évtizedek alatt beletanult a könyvelők világába és ma már szinte kivétel nélkül professzionális megoldásokat alkalmaznak napi szintű pénzügyeik rendezéséhez. Az adótanácsadás világa azonban eddig elsősorban a közép, felső és nagyvállalatok szintjén vált ismertté és keresetté, holott pont a kisebb KKV-k esetében, ahol jellemzően alacsonyabb az árbevétel és minden fillér számíthat, lehet életbe vágó egy jól megválasztott pénzügyi stratégia.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb árbevételű és kevés foglalkoztatottal rendelkező piaci szereplők vagy nem találkoztak még professzionális adótanácsadói szolgáltatóval működésük során, vagy ha találkoztak is, azt sem tudják, mi fán terem egy adótanácsadó. Ha pedig már találkoztak is adótanácsadóval és még hallottak is erről a kiemelkedően fontos szakterületről, nagy valószínűséggel nem tudnak különbséget tenni egy adótanácsadó és egy könyvelő funkciói és szakértelme között. Ha már a fáknál tartottunk, maradjunk annyiban, az egyik alma, a másik körte!
Kezdjük a könyvelőkkel, hiszen az közismert. Egy könyvelő mindig a megvalósult gazdasági események után kapja kézhez a bizonylatokat, amelyeket helyes strukturálást követően, ma már egyre inkább elektronikus rögzítéssel, dokumentál és teszi az adott céget átláthatóvá, transzparenssé és számszakilag ellenőrizhetővé a hatóságok számára.
És az adótanácsadó?
Egy professzionális adótanácsadó azonban már a vállalkozás tervezési fázisában bekapcsolódik az üzleti folyamatokba, illetve egy-egy adójogszabálymódosítást követően segíti átültetni a jogalkalmazást a mindennapi gyakorlatba. Ezen túlmenően több évtizedes tapasztalatának és a hatósági szervezetekkel fennálló napi szintű, folyamatos és jó szakmai kapcsolatának köszönhetően biztosítani tudja a joggyakorlat helyes alkalmazását az üzleti folyamatok során. Nem kiforrott jogalkalmazási kérdésekben pedig az Ügyfél nevében egyeztet, állásfoglalást kérve az adóhatóságoktól! Egy professzionális adótanácsadó kérdéses esetekben akár személyes képviselet is elláthat az adóhatóság előtt, ami egy könyvelőtől nyilván nem elvárható.
Kökényesiné Pintér Ilona, a SALDO ZRT. adótanácsadási üzletágvezetője
szerint: „Egy adótanácsadó segítséget nyújthat akár a vállalkozásnak abban is, hogy hogyan lehet a céget úgy tőkeerőssé tenni adófizetési kötelezettség nélkül, vagy minimális adófizetés mellett, hogy pályázat, hitelkérelem esetén egy stabil alapokkal, tőkével rendelkező vállalkozássá váljon. Egy adótanácsadóval jól megtervezett ügylettel akár több 10 millió adómegtakarítás is elérhető, amely a KKV-k részére igen jelentős összegnek minősül.”Az adótanácsadó tehát híd szerepet vállal
a jogalkotó és a könyvelő között, hogy a jogszabályok adta kereteken belül, az alkalmazott adózási gyakorlat minden tekintetben szabályos és egyúttal az Ügyfél érdekeit maximálisan figyelembe vevő módon valósuljon meg. Egy professzionális adótanácsadó tehát támogatást nyújt a döntésekben, gazdasági folyamatokban, mindezt úgy, hogy legoptimálisabb legyen a cég adófizetési kötelezettsége, s nem utolsó sorban a könyvelő által összeállított kimutatásokból is igyekszik azokat a pontokat, kedvezményeket megtalálni, amivel csökkenhet az vállalkozás adója. Ennélfogva az adótanácsadó optimalizálja az adóterhet, s egyben csökkenti az adókockázatot is. A SALDO ZRT. azon kevés adótanácsadó cégek közé tartozik, amely már a pénzügyi tervezéstől elkezdődően a napi szintű üzleti folyamatokig bezárólag komplex szolgáltatást tud nyújtani több ezer ügyfelének, legyen szó adótanácsadásról, könyvelésről, számviteli programról vagy épp oktatásról és szakkönyvek kiadásáról. A SALDO ZRT. folyamatos támogató szerepe megjelenik már a tervezés során, közös gondolkodással segítve ezáltal az optimális, üzletileg hatékony és profitábilis megoldás kialakítását vagy épp kiválasztását.SALDO Zrt.
Mindenre van megoldásunk!
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 2 hete
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 1 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 2 hónapja
- Gyors megoldások elfoglalt szakembereknek 2 hónapja
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 2 hónapja
- Health and Safety Officer 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?