Milliárdok a leépítésekre - szigorú feltételek
Meglehetősen szigorú feltételek mellett igényelhetnek támogatást elbocsátott dolgozóik járandóságainak kifizetésére a központi költségvetési szervek a költségvetés céltartalékából. A napokban megjelent kormányrendelet egyszeri segítséget kínál, amelyet az intézmények megszűnése, összevonása, működésük átalakítása miatt szükségessé vált létszámleépítések anyagi terheinek enyhítésére vehetnek igénybe a jogosultak - írja a Napi Gazdaság.
Csak akkor használható fel a céltartalékból származó pénz, ha a segítségével elbocsátott alkalmazott pozíciója végleg megszűnik. A támogatásokat csak 2007-ben lehet felhasználni. Ha a költségvetési intézmény a felszámolt álláshelyet két éven belül visszaállítja vagy három éven belül a megengedetten felül bővíti létszámát, vissza kell fizetnie az idén a céltartalék terhére felvett elbocsátási támogatást.
A szervezeteknek a Pénzügyminisztériumhoz (PM) kell benyújtaniuk igényeiket, amely felülvizsgálja azok jogosságát, és ennek alapján dönt a kifizetésekről. A Központi Ellenőrzési Hivatal külön ellenőrzi a céltartalékából a létszámleépítésekre igénybe vett összegek jogszerű felhasználását, és ha hibát tapasztal, akkor az igénybe vevő szervezetnek vissza kell fizetnie a támogatást.
A PM-től kapott tájékoztatás szerint az idei költségvetésben több mint 52 milliárd forint szerepel céltartalékként különféle személyi kifizetésekre, azonban ez nemcsak a leépítések anyagi fedezetére szolgál, hanem minden, előre pontosan nem tervezhető célra is. Így például ösztöndíjasok foglalkoztatási programjára, prémium évek programra, a közmédiumokban végrehajtandó esetleges létszámleépítésekre - olvasható a Napi Gazdaságban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?