Milyen munkaerő lesz a net-generáció?
Tanulságos és mindenképpen elgondolkodtató olvasmány Don Tapscott, a torontói egyetem tanárának legutóbbi könyve, a Grown Up Digital. A könyv, amely az internetes korban felnövő net-generációról szól, az Amerikai Egyesült Államokban nagy sikert aratott, a magyar HR szakma számára azonban egyelőre csak angolul olvasható.
Don Tapscott a Rotman School of Management és a University of Toronto professzora. Fő területe a pszichológia és a statisztika, kutatásai az üzleti stratégiák, a szervezeti változtatások és a technológia szerepe az üzleti életben és a társadalomban témakörre irányultak. Nevéhez fűződik az Új Paradigma (később nGenera Insight) irányzat megalakítása 1993-ban.
2001-ben, a Kossuth Kiadó gondozásában magyar nyelven is megjelent Digitális gyermekkor - Az internet generáció felemelkedése című munkája. A Digitális gyermekkor az interneten íródott s legfőbb forrása is maga a világháló volt. Hat földrészen, több száz felnőtt és gyermek bevonásával, az internet aktív alkalmazásával írták 1997-ben. Majd több éves kutatási projekt keretében, csaknem 10 000 interjú anyagára támaszkodva egy új, a digitális technológia korában felnövekvő generációról írt, akik - a digitális technika vívmányaival felvértezve - egészen más módon kommunikálnak, tanulnak, játszanak, mint szüleik. Nekik már mások a vásárlási szokásaik, s új módon, az interneten keresztül alkotnak és vállalnak közösségeket, szinte a cyber-kultúrában élik mindennapjaikat. Legfrissebb könyve, a Grown Up Digital az azóta eltelt több, mint 10 év alatt végbement változásokat jegyzi le, tovább dolgozva akkori felvetéseit.
A net-generáció tagjai 1977 és 1997 között születtek, s előbb tébláboltak a számítógép körül, mintsem beszélni tudtak volna. Számukra a technológia olyan, mint a friss levegő: nélkülözhetetlen és természetes. Az internet korszak szülöttei, akik az információs technológia korában látták meg a napvilágot. BlackBerry, Skype és iPod használók. Ellentétben az eggyel idősebb nemzedékkel, akik még csak a televíziózás egyoldalú (passzív és aszociális) kommunikációs lehetőségeit tapasztalhatták meg, addig a net-generáció már az internet, a digitális média interaktivitásra ösztönző világában nőtt fel, mely önálló, gyors és fogékony gondolkodást, odafigyelést, kreativitást és folyamatos tájékozottságot követel.
A net-generáció 80 százaléka aktív internet felhasználó. Nemcsak információgyűjtésre (azaz passzív befogadásra) használja az internetes portálokat, hanem minden nap figyelemmel követi egy-egy interaktív blog történéseit és aktív résztvevőként fejti ki véleményét, küld kommenteket vagy linkeket. Barátainak programjait közös elektronikus naptáron keresztül, vagy a Facebook-on követi. Sőt, a Twitter segítségével a munkája során felépített legfrissebb híreket, fejlesztéseket azonnal elérhetővé is teszi baráti köre, vagy egy-egy szűkebb szakmai társaság, közösség számára (pl. informatikusok körében, akik akár azonnal tesztelhetik is az adott fejlesztést). Természetes, hogy - a fent említett, eltérő szocializációs folyamat és a villámgyors technológiai fejlődés következtében - generációs hézag tátong az egymást követő két nemzedék között. A korábbi nemzedékek során még nem volt példa rá, de ezúttal a fiatalabbakra hárul a feladat, hogy megtanítsák szüleiket, nagyszüleiket az új eszközök, az új kommunikációs csatornák használatára, hogy felkészítsék őket a XI. századi életformára.
Hogy mindez jó-e vagy sem? Milyen lehetőségeket és veszélyeket hordoz? Csak találgatni lehet. Az azonban bizonyos, hogy a net-generáció új értékrendet képvisel és erre nemcsak a munkahelyi felvételik során kell kiemelt figyelmet fordítani - bár kétségtelen, hogy a munkával kapcsolatos elvárásaikat, igényeiket is nagymértékben befolyásolja -, hanem a mindennapi életben is. Hogy milyen tulajdonságokkal, elvárásokkal és világképpel rendelkezik ez a korosztály? Milyen munkaerő válik belőlük? Milyen fogyasztó? És hogyan fogják átformálni a világot? Ezekről olvashatunk Don Tapscott könyvében, ami érdekfeszítő, tudományos olvasmány nemcsak HR menedzsereknek, szülőknek, tanároknak, hanem mindenkinek, akit érdekelnek a XI. századi szociális és társadalmi változások. Elgondolkodtató olvasmány, ami új megvilágításba helyezi a fiatalok mindennapi életében tapasztalt társas viselkedést.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?