Minden harmadik magyar túlképzett
A magyar munkavállalók harmada állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához, mégis a vállalatok 38 százalékánál hiány várható a magasabb szintű képesítést igénylő munkakörökben - derül ki egy friss felmérésből.
A magyar munkavállalók többsége a végzettsége szintjének megfelelő munkakörben dolgozik a Randstad Workmonitor nyári kutatása alapján. A felmérésben részt vevők 31 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy túlképzett a jelenlegi munkaköréhez képest, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy aluliskolázott.
A magyar adatok nagyban hasonlítanak a régió többi országának eredményéhez, egyedül a szlovákoknál magasabb a túlképzettek aránya (55 százalék). A válság által jobban érintett államokban azonban még ennél is többen gondolják úgy, hogy a végzettségüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak: a spanyoloknál például 64, a görögöknél pedig 69 százalék nyilatkozott így.
A felmérésben részt vevő magyarok 67 százaléka mondta, hogy olyan területen dolgozik, amely illik a végzettségéhez, és a megkérdezettek szerint ez a kollégáik többségére is igaz. Ugyanakkor a munkavállalók válaszai alapján csak a munkaadók harmada támogatja megfelelően az alkalmazottak továbbképzését, és mindössze a cégek negyede kínál kielégítő karrierlehetőséget.
A Randstad kutatása szerint a cégek 46 százalékának okoz nehézséget a megfelelő ember kiválasztása egy-egy új pozícióra. Ez főként a magasabb végzettséget igénylő munkakörökben jellemző ---– az alacsonyabb szintű képesítéssel betölthető állásokra a vállalatok 84 százaléka könnyen talál új munkaerőt.
"A felmérésben részt vevők 38 százaléka mondta, hogy három éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan képzett munkaerőből. Ez jó lehetőséget jelent azoknak, akik úgy érzik, jelenleg a végzettségüknél alacsonyabb pozícióban dolgoznak. A vállalatok azonban nem csak a diplomát nézik, naprakész szaktudásra van szükségük, ezért az álláskeresőknek folyamatosan fejleszteniük kell szakmai ismereteiket" ---– magyarázta az eredményeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
A magyar adatok nagyban hasonlítanak a régió többi országának eredményéhez, egyedül a szlovákoknál magasabb a túlképzettek aránya (55 százalék). A válság által jobban érintett államokban azonban még ennél is többen gondolják úgy, hogy a végzettségüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak: a spanyoloknál például 64, a görögöknél pedig 69 százalék nyilatkozott így.
A felmérésben részt vevő magyarok 67 százaléka mondta, hogy olyan területen dolgozik, amely illik a végzettségéhez, és a megkérdezettek szerint ez a kollégáik többségére is igaz. Ugyanakkor a munkavállalók válaszai alapján csak a munkaadók harmada támogatja megfelelően az alkalmazottak továbbképzését, és mindössze a cégek negyede kínál kielégítő karrierlehetőséget.
Nehéz megtalálni a megfelelő embert
A Randstad kutatása szerint a cégek 46 százalékának okoz nehézséget a megfelelő ember kiválasztása egy-egy új pozícióra. Ez főként a magasabb végzettséget igénylő munkakörökben jellemző ---– az alacsonyabb szintű képesítéssel betölthető állásokra a vállalatok 84 százaléka könnyen talál új munkaerőt.
"A felmérésben részt vevők 38 százaléka mondta, hogy három éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan képzett munkaerőből. Ez jó lehetőséget jelent azoknak, akik úgy érzik, jelenleg a végzettségüknél alacsonyabb pozícióban dolgoznak. A vállalatok a
A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A 2012. júliusban és augusztusban felvett kérdéssor többek között a munkavállalók alul- és túlképzettségét vizsgálta. A felmérés során Magyarországon összesen 4455, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?