kapubanner for mobile

Minden országban találtak munkajogi hiányosságokat

Magyarországon is talált hiányosságokat a 41 ország munkajogi szabályozását áttekintető Szociális Jogok Európai Bizottsága. A csütörtökön közzétett jelentés szerint minden országban vannak munkajogi hiányosságok.

A bizottság az úgynevezett Európai Szociális Kartával vetette össze a tagállamok munkajogát; 14 részterület szabályozását vizsgálta. Magyarországot illetően hat esetben azt állapította meg, hogy a magyar szabályozás összhangban van a kartával, 4 esetben látja úgy, hogy a magyar munka törvénykönyve sérti az egyezmény előírásait, 4 további kérdésben pedig úgy ítélte meg, hogy több információra van szüksége, a kormány nem tett eleget megfelelően jelentéstételi kötelezettségének, ezért ezekről akkor mond majd véleményt, ha megkapja a kért adatokat.

Amit rendben találtak, de további tájékoztatást kértek

Rendben lévőnek találta a bizottság azt, ahogyan a magyar munkajog rendezi a kockázatokat a veszélyes vagy az egészségre ártalmas foglalkozások esetében.

Megfelelnek a kartának a magyar előírások heti pihenőidőre vonatkozó passzusai is, azzal a kitétellel, hogy a bizottság további adatokat kér, hogy előfordulhat-e az, hogy valakinek 12 napot vagy még többet kell dolgoznia egy huzamban mielőtt pihenhetne.

Ugyanígy némi pontosítást kér, de nem talált lényegi kivetnivalót a testület abban, ahogy a magyar jog a munkaszerződésekbe kötelezően belefoglalandó információkat szabályozza. A méltányos munkakörülményekre vonatkozó, a kartában lefektetett szociális jogokkal összhangban van az is, ahogyan a magyar törvény az éjszakai munkavégzést szabályozza.

A bizottság mindössze a munkavállalók képviselőivel való rendszeres konzultációról kér további tájékoztatást. Nem állapított meg hiányosságot a bizottság a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat működését szabályozó paragrafusokkal kapcsolatban sem, mindössze a testület gyakorlati működéséről kér további információt.

Összhangban állnak ezen kívül a kartával a magyar munkajog érdekegyeztetésre vonatkozó előírásai is.

További adatokat kér, s későbbre halasztja a döntést arról a kérdésről, ami a munkaszüneti napokon dolgozók javadalmazását illeti, mert a bizottság számára nem volt teljesen világos, hogy kinek, pontosan mekkora pótlék jár, ha ünnepnapon vagy vasárnap kell dolgoznia.

Nem foglalt állást egyelőre a szakszervezetek alapítását illetve, a hozzájuk való csatlakozást szabályozó magyar előírásokról, mert 2009-ben a Szakszervezetek Nemzetközi Konföderációja azt állapította meg, hogy túl sok az akadály a szakszervezetek bejegyeztetésénél, a bizottság pedig tudni szeretné, hogy ez megváltozott-e. A testület arra is kíváncsi, milyen büntetéseket szabhat ki az illetékes hatóság a munkaadókra, ha nem tartják tiszteletben a szakszervezeti vezetők és tagok jogait.

Egyelőre elhalasztotta a döntést a bizottság az üzemi tanácsok működésének szabályairól, mert kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban, hogy a magyar jog személyi és tárgyi hatálya mire terjed ki a munkavállalókkal szembeni tájékoztatási és konzultációs kötelezettséggel összefüggésben.

Nem döntött a testület arról sem, hogy megfelelőnek tartja-e, ahogyan a magyar jog bevonja a munkavállalókat a munkakörülmények és a munkakörnyezet meghatározásába, illetve annak javítására vonatkozó döntésekbe. Arra is választ vár, hogy kihez fordulhatnak a munkavállalók, és milyen szankcióra számíthat a munkáltató, ha ezt a jogot megsérti.

Túl hosszú ügyelet, nem garantált két hét szabadság, kevés kollektív szerződés

A munkaidő szabályozása esetén a bizottság azt állapította meg, hogy a készenlétre és ügyeletre vonatkozó magyar szabályok lehetővé teszik, hogy akik ilyen munkabeosztásban dolgoznak, azok akár 24 órát is munkában töltsenek, és ha valaki ügyeletben van, az akár heti 72 órát is dolgozhat, a kartában lefektetett legfeljebb heti 60 óra helyett. A bizottság szerint mindkettő túlzott, s ezért ezen a téren a magyar munkajog ütközik az egyezménnyel.

A szociális jogok bizottsága azt is kifogásolja, hogy a munka törvénykönyve meglátása szerint nem szavatolja megfelelően azt a jogot, hogy minden munkavállaló kivehessen két hét megszakítás nélküli fizetett szabadságot abban az évben, amikor az adott szabadság a jog szerint jár.

Sérelmezi a testület, hogy semmilyen intézkedés nem született annak megkönnyítésére és ösztönzésére, hogy a munkavállalókat minél több helyen védje kollektív szerződés, holott az ilyen megállapodások száma Magyarországon kifejezetten alacsony.

Sérti a szociális karta passzusait az is, hogy a közszolgálatban csak azok a szakszervezetek hirdethetnek sztrájkot, amelyek részesei a kormánnyal kötött megállapodásnak, azok is csak az érintett dolgozók többségének támogatásával. A munka törvénykönyve emellett a jelentés szerint túl sok közszolgától vonja meg a sztrájkjogot.

Grúzia legrosszabbul teljesít

A 41 vizsgált ország esetében a bizottság 252 hiányosságot állapított meg, 338 esetben állapította meg, hogy az előírások összhangban vannak a kartával és 135 kérdésben halasztotta későbbre az állásfoglalást. Az Európa Tanács közleménye kiemeli, hogy a legrosszabbul Grúzia teljesített, amely egy kivétellel mind a 14 vizsgált kérdésben jogsértésben van.

Az Európai Szociális Karta az Európa Tanács jogilag kötelező érvényű nemzetközi egyezménye, amelynek módosított változatát Magyarország 2009-ben hirdette ki törvényben. Ha a bizottság azt állapítja meg, hogy egy ország megsérti a karta előírásait, akkor az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága ajánlást fogalmazhat meg az adott ország számára, hogy teljesítse a kartában foglaltakat.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

Felmondás menete 2026

A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk