kapubanner for mobile

Minőségi munkahelyeket teremt egy üzleti szolgáltatóközpont Szegeden

Fontos mérföldkőhöz ért a tavaly ősszel elindított SSC (Shared Service Center) Szeged Program. A BP olaj-és gázvállalat a városban nyitja meg legújabb, az egész világra kiterjedő ügyfélszolgáltatásokat nyújtó kirendeltségét. A cég ötszáz, idegen nyelveket magas szinten beszélő diplomás fiatalnak ad munkát - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban.

images

A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi és Bölcsészettudományi Kara, illetve a helyi szolgáltatóipar képviselőinek összefogásával életre hívott SSC Szeged Program a BP letelepedésével egy komoly mérföldkőhöz érkezett - írják sajtóanyagjukban. Ez azt is bizonyítja, Szegeden sikerült megteremteni az üzleti szolgáltatóközpontok helyi működéséhez szükséges feltételeket.

Ezek kialakításához az elmúlt egy évben számos területen zajlottak fejlesztések. Beindult az irodaházak építése. Jelenleg is több projekt fut, aminek köszönhetően két éven belül 30 ezer négyzetméternyi, a legmodernebb infrastruktúrával ellátott iroda várja majd új bérlőit.

Emellett idén szeptemberben a betelepülő SSC-k igényeire, elvárásaira szabott képzés is indult a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán.

A felmérések alapján a szektort dinamikus fejlődés jellemzi. A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) adatai szerint egy év alatt 9 százalékkal bővült a foglalkoztattak száma a 30 magyarországi üzleti szolgáltató központban, és így ezekben összesen több mint 40 ezren dolgoznak már idehaza.
A program részeként rendszeresen SSC témájú szakmai programokat szerveznek, hogy a potenciális munkaerő megfelelő ismeretekkel rendelkezzen az iparágról. Emellett szorosan együttműködnek a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel.

Az eddig elért eredmények további munkára sarkalják az SSC Szeged Program képviselőit, így Szeged Önkormányzata a szakmai partnereivel közösen szeptember 28-án Nemzetközi Befektetés-ösztönzési Konferenciát szervez Szegeden, az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek

Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk

A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye

Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk

A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője

Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk