Mit kezdjünk a beragadt szabadsággal?
Közeledik az év vége, így célszerű áttekinteni a bennragadt szabadságok kiadására vonatkozó hatályos szabályozást.
A szabadságot kötelezően az esedékesség évében kell kiadni és minden esetben a munkáltató adja ki. A munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy a munkavállaló a rendelkezésére álló 7 napját nem szándékozta (időben) kivenni. Amennyiben viszont a munkavállaló több szabadságot kap, mint amennyi számára jár, a többlet munkaviszony megszűnése esetén jogszerűen nem követelhető tőle vissza. A szabadság következő évre történő áttolására 4 esetben van lehetőség:
1.) Ha a szabadság igénybevétele még az esedékesség évében megkezdődik, az esedékesség évét követő évben ezzel egybefüggően legfeljebb 5 munkanap kiadható. Ilyenkor törvényi fikció, hogy a szabadság még az esedékességének évében kiadásra került, azt abban az évben kiadottnak kell tekinteni és elszámolni.
2.) Legfeljebb az esedékesség évét követő év március 31-ig adható ki a szabadság
3.) A felek megállapodása alapján a szabadság harmadát az esedékesség évét követő év végéig lehet kiadni. Ilyen megállapodást minden évben külön kell kötni ! A 2014-ben esedékes szabadságokra nézve ez már nem vonatkozik, 2014. január 1. napjától ugyanis a felek már csak az életkor alapján járó pótszabadság átvitelében állapodhatnak meg.
4.) Ha a szabadságot a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem tudta kiadni a munkáltató az esedékesség évében, akkor a szabadságot az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni. Ilyen esetben akár az esedékesség évét követő év eltelte után is kiadható a szabadság.
A szabadság kiadásának (és a 7 nap kivételének) az időpontját legalább 15 nappal előre közölni kell. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke, illetve működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának a közölt időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja. Ebben az esetben a munkavállaló kárát és költségeit meg kell téríteni.
Fő szabály szerint a szabadságot a munkaviszony megszűnésének az esetét kivéve megváltani nem lehet. Amint arról már a korábbiak folyamán beszámoltunk, a Parlament előtt van szeptember 9-e óta egy törvényjavaslat (T/12141.), amely erre az évre az un. bennragadt szabadságok megváltását lehetővé tenné a következők szerint:
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény (Kttv.)
A Kttv. 104. § (2) bekezdésében és 107. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a munkáltató a 2014. január 1-jét megelőzően keletkezett és ki nem adott szabadságot – a közszolgálati tisztviselő hozzájárulásával – 2014. február 1-jéig megválthatja. Nem váltható meg a ki nem adott szabadság azon része, amely a 2013. évben kiadott szabadsággal összeszámítva nem haladja meg a 2013 . évben keletkezett alapszabadság mértékét .
A munka törvénykönyve (Mt.)
Az Mt. 122 . § (5) bekezdésében és 123 . § (2)-(3), (5)-(6) bekezdéseiben foglaltaktól eltérően a munkáltató a 2014 . január 1-jét megelőzően keletkezett és ki nem adott szabadságot - a munkavállaló hozzájárulásával – 2014 . február 1-jéig megválthatja. Nem váltható meg a ki nem adott szabadság azon része, amely a 2013 . évben kiadott szabadsággal összeszámítva nem haladja meg a 2013. évben keletkezett alapszabadság mértékét.
A javaslat indoklása szerint a szigorúbb szabályokra és az alkalmazásukra biztosított felkészülési idő rövidségére figyelemmel indokolt a munkáltatók és munkavállalók számára egy egyszeri lehetőség biztosítása a felhalmozódott szabadságok helyzetének rendezésére. Ezen lehetőség megteremtésének alapvető indoka, hogy a korábban felhalmozott szabadságok munkavállalók részére egyszerre, egy szűk időszakon belül történő kiadása ne lehetetlenítse el a munkáltatók működését, illetve a munkavállalók munkavégzését. A szabályozás a szabadságmegváltásra kizárólag egyedileg megvizsgált, indokolt, valamint mind a munkáltató, mind a munkavállaló érdekeinek megfelelő esetben ad lehetőséget. Erre tekintettel a munkáltató saját elhatározása alapján, a munkavállaló hozzájárulásával dönthet a szabadságmegváltás mellett.
Dr. Kéri Ádám
A LIGA Szakszervezetek jogi szakértője
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk
Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk
A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?