MNB: Megfontolandó a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz kötése és a nyugdíjbónusz is
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új, 144 pontos javaslatcsomagjában a teljes foglalkoztatás fenntartása és termelékenység növelése érdekében veti fel – a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz kapcsolásán, illetve a nyugdíjszámítás módjának felülvizsgálatán túl – a nyugdíjkorhatáron túli munkavállalás után járó nyugdíjbónusz emelését.
Az idősebbek foglalkoztatásának növelését az öregségi nyugdíjkorhatáron túli munkavállalás után járó évi 6 százalékos nyugdíjbónusz emelésével kívánják elérni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatási adatbázisa alapján az idősödő korosztály foglalkoztatottsága így is évről évre emelkedik Magyarországon. Amíg a 2012-es évben még átlagosan 34,4 ezer fő volt a 65-74 év közötti foglalkoztatottak száma, addig 2022. első negyedévében már 105,7 ezer fő. Mindeközben az ehhez a korcsoporthoz tartozók száma is egyre emelkedett: 2012. január 1-jén a 65 év felettiek száma 1,676 millió fő volt, mely 2021-re 1,977 főre nőtt. A dolgozó nyugdíjas korúak aránya ettől függetlenül folyamatosan nőtt 2015 óta - hívja fel a figyelmet a Pénzcentrum.
Ráadásul amíg a 65 év felettiek aránya 2012 óta éves szinten 1,3-2,8 százalékkal lett több, összességében pedig 2012-ről 2021-re 17,9 százalékkal, a foglalkoztatott idősek aránya 1,8-5 százalékkal bővült éves szinten, és 2012. első negyedévétől 2022. első negyedévéig megháromszorozódott.
„Hazánkban alacsony a korhatár betöltése után, a nyugdíj igénylése nélkül tovább dolgozó nyugdíjasok száma, aminek egyik oka a nem megfelelő ösztönzőrendszer. Az idősebb korosztályok foglalkoztatásának növelése érdekében javasoljuk, hogy emelkedjen a korhatáron túli munkavállalás után járó évi 6 százalékos nyugdíjbónusz” – írja az MNB javaslatcsomagjában.
Simonovits András nyugdíjszakértő a Pénzcentrumnak elmondta: míg más országokban bónusz jár a nyugdíjba vonulás halasztásáért, addig hazánkban ez évi 6 százalékkal növeli az induló nyugdíjat, ami egyáltalán nem kevés, de az érdekeltek alig tudnak róla, ráadásul 2021 óta a nyugdíj melletti munkavégzés esetén nem kell semmilyen járulékot sem fizetni, aláásva a bónusz hatását.
Farkas András nyugdíjszakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők korkedvezményes nyugdíja annyira népszerű, hogy a jogosultak kétharmada igényli, tehát a nők java része esetében fel sem merül, hogy tovább legyenek jelen a munkaerőpiacon.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?