Módosítják a diákmunkavállalók szerződéseit
A szeptember elsejétől hatályba lépő jogszabályváltozások miatt százharmincezer diák munkavállaló és háromezer cég szerződését kell újrakötni az iskolaszövetkezeteknél.
Simon Balázs főtitkár a közleményben kiemelte, hogy a DiákÉSZ tagszervezetei, a legnagyobb iskolaszövetkezetek megkezdték a tagok, megrendelők értesítését a szeptember 1-jétől esedékes módosításokról.
Az új rendelkezések szeptember 1-jétől hatályosak, az Mt-ről való áttérés a jelenlegi iskolaszövetkezeti tagok esetében ettől a dátumtól lehetséges, de csak 2017. január 1-jétől kötelező, az új diák belépőkkel 2016. szeptember 1-jétől már az új szabályok szerint lehet csak tagsági megállapodást kötni - tájékoztatott az érdekképviselet.
A DiákÉSZ közölte: a változások hatálybalépésével megszűnik az eddigi munkajogi jogviszony, ami fennállt az iskolaszövetkezet és tagja között, helyébe polgári jogi jogviszony lép, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban e jogviszonyra nem értelmezhetőek a munkaviszonyra vonatkozó szabályok fogalmai, és a diákokkal tagsági megállapodást kell kötni, ennek tartalmaznia kell a diák által vállalható feladatok körét, a díjazás minimális összegét és a kapcsolattartás módját az iskolaszövetkezettel a közreműködési kötelezettséggel nem járó időszakban.
A szövetség közleményében kiemelte, hogy a jogszabályváltozás érinti a diák munkavállalók pihenőidejét, a munkaszünetet, a szabadságot, a pótszabadságot, a díjazást. A diák díjazásának el kell érnie a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegét.
Ha a diák a 18. életévét nem töltötte be, akkor az Mt.-be foglalt, fiatal munkavállalók munkajogi védelmére vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe kell venni a feladatteljesítés során - hívta fel a figyelmet a szövetség.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss, 2026-os felmérés szerint az egyetemi oktatók 95%-a tart attól, hogy a generatív AI rontja a hallgatók koncentrációját és kritikus... Teljes cikk
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 4 hete
- A diákmunka szerepe a vállalatok HR-stratégiájában 4 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 4 hete



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?