kapubanner for mobile

Módosították a kollektív szerződést a fuvarozók

A munkavállalók számára előnyösen módosították a 2003-ban kötött kollektív szerződést a fuvarozók, a több munkáltatóra kiterjedő új szerződést a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez tartozó Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete (NeHGOSZ) a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével (MKFE) írta alá - közölte a szakszervezet szerdán.

A közlemény szerint Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke a szerződéskötés aláírása kapcsán kiemelte: fontosnak tartja, hogy azok a mikro- és kisvállalkozók, akik nem tudják megfizetni a munkajogi szakértőket, s gyakran nehezen értelmezik az új Munka törvénykönyvében lévő jogszabályokat, most a kollektív szerződésben egy olyan mintát kapnak, ami a munkavállalók és a munkaadók érdekeit is védi.

Eisen Sándor, a NeHGOSZ elnöke fontos eredménynek tartja, hogy sikerült megállapodni a napi, illetve a heti munkaidőben, a pihenőidőben és a készenléti idő díjazásában. Az új kollektív szerződés értelmében a szakszervezet bemehet olyan munkáltatókhoz is tárgyalni, ahol még nincs tagja.

A jövőben a szakszervezet tartja a szakmai továbbképzéseket, valamint az üdülési csekket a munkáltató nem számíthatja bele a fizetésbe, és a sztrájkjog kezelésében is sikerült megegyezni.

A féléves egyeztetés alapján létrejött kollektív szerződés célja a közúti közlekedés dinamikus fejlődésének szolgálata, a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrások hasznosítása és gyarapítása, valamint a szakmai és foglalkoztatási kultúra továbbfejlesztése. A megállapodás a munkavállalók kollektív biztonságát, jövedelmi helyzetük javítását is szolgálja - áll a közleményben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek