kapubanner for mobile

Munka nélkül a dohányfeldolgozó üzem dolgozói

Munka nélkül marad a nyíregyházi dohányfeldolgozó alkalmazottainak többsége, ugyanis a Universal Leaf Tobacco Európa más országában dolgozza majd fel a magyar dohányt - írja a Magyar Nemzet.

Elbocsátja dolgozóinak többségét a nyíregyházi dohányfeldolgozó, a Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Zrt., mivel a továbbiakban más országokban fogják erjeszteni a hazánkban termelt dohányt - nyilatkozta Bittner Imre, a részvénytársaság vezérigazgatója.

A vállalatnak 52 állandó munkatársa van, továbbá 150 szezonális dolgozót foglalkoztat. Bittner azt is közölte, hogy az egyeztetéseket a jövő héten kezdik meg az üzemi tanáccsal, ezeket követően tájékoztatják majd a döntésről az érintetteket és a munkaügyi központot.

Az átszervezést Bittner Imre európai és magyarországi piaci okokkal indokolta.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke nem döbbent meg az ULT döntésén.

Kifejtette: Magyarországon 15 ezer ember foglalkozik még dohánytermesztéssel, főként a kelet-magyarországi térségben.

A termelőknek nem kell aggódniuk, a cég magyarországi érdekeltsége továbbra is megvásárolja tőlük az alapanyagot.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek