Munkahelyeket is veszélyeztethet az adóteher változása
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja, hogy ne változtassanak a SZÉP-kártya adóterhein, döntően a kis- és középvállalatok által működtetett hotelek és munkahelyek védelme érdekében.
A szövetség keddi állásfoglalása szerint aggodalommal fogadták azt a hírt, hogy a béren kívüli juttatások adóterhelése januártól az eddigi összesen 35,7 százalékról 51,17 százalékra emelkedne. A szakmai érdekképviselet számítása szerint ez a Széchenyi Pihenőkártya esetében közel 16 százalékpontos emelkedést jelent.
A Széchenyi Pihenőkártya az elmúlt kormányzati ciklusban sikeres gazdaságélénkítő programnak bizonyult a turizmus területén, és nagyban hozzájárult a belföldi turisztikai kereslet erősítéséhez – hívja fel a figyelmet a szövetség.
A jelentős állami és EU támogatással épült szállodák fenntartható működését veszélyezteti a SZÉP-kártya adóterhelésének tervezett emelése, emellett azzal is számolni kell, hogy a forgalom és a jövedelmezőség várható csökkenése a szállodaiparban és a turizmusban a foglalkoztatottak számát is negatívan érinti – fogalmaz állásfoglalásában a szakmai érdekképviselet.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek