Munkahelyén szült, majd elrejtette a babát a jászberényi nő, kollégái hívták a mentőket
Jászberényben egy 28 éves nő munka közben, a munkahelye mosdójában szülte meg újszülött fiát, majd több nejlonzacskóba csomagolva a hátizsákjába rejtette a csecsemőt, aki később meghalt. A kollégák hívták a mentőket, miután gyanús lett számukra a hosszú mosdóhasználat és a vér - derült ki az RTL Klub riportjából.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund az RTL-nek nyilatkozva elmondta: a nő munkatársainak az tűnt fel, hogy túl sokáig maradt a munkahelyi mosdóban. A dolgozó azt állította, hogy erős menstruációs vérzése miatt tartózkodott hosszasan ott, de közölte, hogy egyébként jól van. A kollégák azonban a padlón talált jelentős vérmennyiség láttán riasztották a mentőket.
A mentősök megérkezését követően a nő először tagadta, hogy gyermeket hozott volna világra, ám a többszöri kérdések hatására végül beismerte, hogy a hátizsákjában található az újszülött kisfiú. A csecsemőt a mentők több nejlonzacskóba csomagolva találták meg, de életét már nem tudták megmenteni. Győrfi Pál a Híradónak megerősítette, hogy a nőt stabil állapotban szállították kórházba.
A rendelkezésre álló adatok alapján a kisbaba élve született, sőt a sírását is hallani lehetett. Az anya elismerte a szülést, de nem adott magyarázatot arra, miért került sor a tragikus végkifejletre. Emberölés gyanújával vették őrizetbe, és letartóztatták.
A nőnek négy gyermeke van, akiket a hatóságok kiemeltek a családi környezetből.
A Bölcső Alapítvány vezetője a tragédia hátteréről beszélve megemlítette, hogy sok esetben a titkolózás, a szorongás és a társadalmi elutasítástól való félelem vezet ilyen tettekhez. Véleménye szerint az ilyen helyzetekben az anya gyakran nem mérlegel, nem gondol bele sem a következményekbe, sem meglévő gyermekei jövőjébe.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Nem irodai székbe, hanem hóviharba keresnek embereket: a British Antarctic Survey asztalosokat, szerelőket, szakácsokat és más fizikai dolgozókat... Teljes cikk
Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm... Teljes cikk
A kutyabarát iroda egyre több munkavállaló számára vonzó extra, ugyanakkor HR-szempontból komoly felelősséget is jelent. A négylábú kedvencek... Teljes cikk
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 2 hónapja
- Botox vagy bukás? Egyre több dolgozó kényszerül ráncfelvarrásra a karrierje miatt 2 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 2 hónapja
- Mennyiség helyett minőség - Ezek a jó állás titkai az amerikai munkavállalók szerint 3 hónapja
- Több jel is arra mutat, hogy egyre több a munkahelyi zaklatás 3 hónapja
- Nem hívtak időben mentőt munkatársukhoz, elítélték őket 3 hónapja
- Elhunyt az egyik dolgozó, aki az ajkai erőműbalesetben sérült meg 3 hónapja
- Túl sokan betegednek bele a munkába – a szakértők szerint itt a határ 3 hónapja
- Kihirdették az idei BeneFit PRIZE 2025 – for Happy Employees pályázat győzteseit a Budavári Lovardában 3 hónapja
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 3 hónapja
- Luxusfizetés, nulla bejárás, szabad délutánok – így dolgozik a jövő embere? 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig